Ankara fordulata nem bombameglepetés
Valakik mégis meg akarták zavarni tegnap a Boszporusz-parti rendezvényt: felrobbantottak egy rendőrségi autóbuszt, tizenöten megsérültek. A konferencia fő feladata egyébként a török kormány béketeremtői közvetítése, legyen szó az afganisztáni háborúról, avagy a két dél-ázsiai nukleáris hatalom, India és Pakisztán szembenállásáról.
Az Erdogan-kormány arra törekszik, hogy látványos külpolitikai lépések történjenek –az ő közvetítésével. Felettébb fontos lenne az iráni konfliktus rendezése. Erdogan Lula brazil elnökkel együtt kidolgozott egy megoldást az iráni atomdúsítás körüli nemzetközi vita elsimítására. Az iráni elnök megjelenése nagy diplomáciai és médiafigyelmet gerjeszt. Most azonban főleg már ismert frázisait ismételgette. Hiába tárgyalt Mahmud Ahmadinedzsad Erdogannal és Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel, az utóbbi nyilatkozatából kiderült, hogy az ENSZ BT bármelyik pillanatban összeülhet, hogy újabb szankciókat fogadjon el Irán ellen. Putyin azt is elmondta, hogy az idén átadandó busheri atomerőművet közös vállalatként fogják működtetni irániak és oroszok. Törökországnak azért nem sikerülhet előmozdítania a valódi rendezést, mert ezt Irán nem kívánja.
Törökország fő külpolitikai törekvése, hogy minden szomszédjával kiváló kapcsolatokat tartson fenn. Ez lehetetlennek tűnő feladat. Egyben szakítás lenne az előző évtizedek vonalával, amikor az Amerika-barátság és az Izraellel fenntartott közeli viszony helyezte el az országot a térség hatalmi térképén. Az iszlamistának tartott kormányzat megváltoztatta ezt. Viszonya Izraellel elhidegült, különösen a gázai hadjárat óta. Erdogan pártja tagadja, hogy a Hamasz terrorista lenne, ellenben Izraelt a legutóbbi flottillaincidens kapcsán is állami terrorizmussal vádolta. Ankara retorikája Törökországot az arab média és az arab utca hősévé tette. Többé nincs már szó arról sem, hogy a törökök közvetítésével rendezzék a szíriai–izraeli viszályt. Igaz, eközben az izraeli törvényhozás vitát kezdett az örmények elleni első világháborús népirtás megítéléséről. Erdogan mostanában Asszad elnökkel azonosul az Izraelnek szóló üzenetekben. Igaz, a katonai üzleteket nem mondták fel. A törökök fordulatát magyarázzák azzal is, hogy az EU vonakodva tárgyal a kis-ázsiai ország felvételről. Pedig az anatóliai energiaszállítási útvonalak és a török haderő felértékeli Törökországot. Erősek az ottomán birodalmi nosztalgiák is. Elemzők úgy látják, hogy a térségben újra vezető erőként kell számolni Törökországgal, nem pedig a Nyugat engedelmes szövetségeseként tekinteni rá. Ez a változás egyben kulturális fordulatot is hozhat.
Hangsúlyváltásra kényszerül Obama a Közel-Keleten
A gázai flottillaválság akár el is süllyesztheti Barack Obama közelkeleti „békehajóját”, de egy-két diplomáciai lehetőséget is tartogathat az amerikai elnök számára – állítja Martin Indyk, a washingtoni Brookings Intézet külpolitikai igazgatója, az USA korábbi tel-avivi nagykövete, akinek véleményét lapunk e-mailben kapta meg.
A flottillaválság szinte egybeesett az „Obama-doktrína” közlésével, amelyben az adminisztráció ugyan elkötelezettséget vállal az Izraellel való „erős partnerség” fenntartására, de nyomatékkal esnek latba a térség arab országaival ápolt kapcsolatok is. Obama éppen egy évvel ezelőtt, az egész iszlám világhoz épített hidat kairói beszédében. Az elnök kapcsolata mindeközben igen fagyosan alakult Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, és a zsidó állam kormánya ma már nem élvezi azt a kényelmet, amit George W. Bush elnöksége idején: most napi szinten kell megküzdenie Washington támogatásáért.
Hillary Clinton külügyminiszter az AIPAC, befolyásos amerikai zsidó szervezet előtt értésre adta: az USA ugyan sziklaszilárdan és örökké kiáll Izrael mellett, de félreérthetetlenül a zsidó állam „lábára lép”, ha az adminisztráció helyteleníti a politikáját. Egyes itteni zsidó szervezetek már Izrael példátlan pellengérre állításáról beszéltek, és Jeruzsálem kérdése miatt Obama nemrég ebédre hívta Elie Wiesel holokauszttúlélő, Nobel-békedíjas írót. Ugyanakkor nincs szó a támogatás teljes megvonásáról sem: az izraeli kormányszóvivő a minap köszönetet mondott az USA-nak, amiért tompította az ENSZ BT gázai incidenst elítélő szavait.
Martin Indyk, a washingtoni Brookings Intézet külpolitikai igazgatója, az USA korábbi tel-avivi nagykövete lapunknak megküldött véleményében úgy véli: a jelenlegi közel-keleti válság olyannyira elmélyült, hogy irányváltásra kényszerítheti a politikai vezetőket. (Annál is inkább, mivel a világszerte jórészt elszigetelődött Izraelnek minden korábbinál nagyobb szüksége van „legjobb barátjára.”) Obamának Indyk szerint először is Gázáról a békefolyamatra kell helyeznie a hangsúlyt. Arab vagy európai közvetítéssel megállapodáscsomagot kellene szorgalmaznia a Hamasz és Izrael között, amelynek keretében a zsidó állam – a kezdeti enyhítés után – fel is oldaná Gáza blokádját. Amerikai illetékesek éppen azért beszélnek a jelenlegi helyzet „fenntarthatatlanságáról”, mert a blokád óriási károkat okoz Izrael nemzetközi megítélésének, hangsúlyozza Indyk. Ezzel párhuzamosan Obamának izraeli–palesztin megállapodáson kell munkálkodnia, ami Ciszjordániára, az ottani izraeli katonai jelenlét felszámolására vonatkozna, megadva a palesztin hatóságnak a lehetőséget, hogy palesztin terület „felszabadításával” büszkélkedhessen, mégpedig tárgyalásos rendezés eredményeképp. Végül – érvel a Brookings Intézet külpolitikai igazgatója – Obamának úgy kell tompítania a két térségbeli szövetségese, Izrael és Törökország közötti feszültséget, hogy közös érdekük felé fordítja a figyelmüket, az izraeli–szíriai békefolyamat irányába. (Sz. L. L.)
