Hetven százalékuk szegénységben él, több mint felük munkanélküli. A boltokban van áru, de alig akad, aki meg tudja fizetni az alagutakon átcsempészett, inflálódott javakat. A gyógyszerek ritkán vagy alig jutnak el a kórházakba, ahol a sűrű és kiszámíthatatlan áramkimaradások miatt generátorról megy minden eszköz. Generátorok berregnek az övezetben mindenfelé – ha van elég üzemanyag. Az ENSZ palesztinokkal foglalkozó szervezete, az UNRWA főzőolajat, lisztet, cukrot oszt rendszeresen. Az alagútbiznisz megerősítette a bűnszervezeteket. A saját alagútjait működtető Hamasz továbbra is képes folyamatosan készpénzhez jutni, mellyel működteti az övezetet. A legális gazdaság elhalt. Az ENSZ fejlesztéssel foglalkozó szervezetének felmérése szerint a gázai magánszektor 140 millió dolláros kárt szenvedett a 2008-2009-es háború következtében, az izraeli hadsereg több gyárat is lebombázott a hadművelet során. Azokat – a blokád miatt – azóta sem sikerült helyreállítani. Ezért is van, hogy a palesztinokat politikai szervezeteik tartják el: ki a Hamasz-kormányzatban dolgozik, ki a Ciszjordániát uraló Fatahnak. Utóbbiak nem végeznek valódi munkát, fizetésüket pont ezért kapják Ramallahtól, mintegy hűségpénzként, európai uniós és amerikai forrásból.

A Hamasz valódi minidiktatúrát alakított ki, mióta 2007-ben átvette a hatalmat a szekuláris Fatahtól. Évekkel ezelőtt élmény volt palesztinokkal politizálgatni, mert szabadon szidtak mindenkit, ma inkább nem nyilatkoznak: félnek. Az emberek nem tüntethetnek, a Hamasszal szemben nem megtűrt az elégedetlenség kifejezése. Igaz, a közbiztonság jobb lett, kevesebb fegyverest látni az utcákon.

Gázában az élhető jövőbe vetett hit teljes hiányában telnek a napok. A gázai háború óta állandó a rettegés. Egy gázai ismerős, a négygyermekes Najwa Sheikh nyolcéves fia, Musztafa nemrég közölte: neki bizony nem lesznek gyerekei, mert nem bírná ki azt aggódást, amit anyjának kell elviselnie, mert nélkülöznek, mert az izraeli hadsereg bármikor támadhat, mert orvosi segítség alig van.