Egy évigsem bírta Hatojama japán kormányfő

Három elődjéhez hasonlóan egy évnél rövidebb ideig bírta a bársonyszékben Hatojama Jukio japán kormányfő, aki tegnap mondott le. Pedig tavaly szeptemberben, elsöprő választási győzelme után nagy reményekkel indult a Hatojama-kormány, leváltva a fél évszázadig gyakorlatilag egyeduralkodó Liberális Demokrata Pártot.

Hatojama önmaga ismerte be, hogy nem tudta betartani egyik legfőbb korábbi ígéretét, hogy elviszi Okinaváról az amerikai hadsereg Futenma légi bázisát. A fiaskó először a koalíciós partnerrel, a Szociáldemokrata Párttal való szakítást jelentette, majd a miniszterelnök fejébe is került. Hatojama ráadásul az elmúlt hónapokban nem tudta megmutatni, hogy alkalmas vezetője az országnak. Többször kényszerült magyarázkodásra őt és kollégáit érintő pénzügyi botrányok miatt, és sokan úgy vélték, hogy Hatojama helyett inkább a Demokrata Párt erős embere, az „árnyéksógun”, Ozava Icsiro irányított. Most Hatojamával együtt a pártfőtitkár Ozava is távozik, amely elemzők szerint lehetőséget nyújt a DPJ számára, hogy megtisztuljon.

A lemondott Hatojama utódját a párt és a kormány élén pénteken választják. Legnagyobb esélye erre a jelenlegi pénzügyminiszternek, a hatvanhárom éves Kan Naotónak van, aki hétfőtől lehet – négy év alatt az ötödik – miniszterelnöke Japánnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.