Drámai perceket, feszültséget tükröznek a lengyel kormánygép pilótáinak beszélgetései. Az egyes szakértők meglehetősen eltérő módon értelmezik az átiratok szövegét, illetve a gépműszereinek rögzített jelzését. Kiderült, hogy fél órával a leszállás előtt a repülőgép személyzete egyáltalán nem volt biztos abban, hogy képesek lesznek az adott rossz látási körülmények között leszállni.

Repülőgépszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczinsky lengyel elnök és több magasrangú kormánytisztviselő, amikor Moszkvából a nyugat-oroszországi Szmolenszkbe tartva lezuhant repülőjük. A balestet senki sem élte túl, 132-en haltak meg.

A repülőgép vezetői beszéltek annak a Jak–40-nek a pilótáival, akik nem sokkal előttük a köd leszállta előtt landoltak. Bajtársaik azt mondták, pokoli az idő, alkalmatlan a leszállásra, 400 méterre sem látni és a felhőalap 50 méteren van – saccoltak. A pilótafülkében tartózkodott Blasik tábornok, a légierő parancsnoka, és megjelent ott Marian Kazana külügyi protokollfőnök, aki a legénység és az elnök között közvetített. Neki mondták: képtelenek vagyunk leszállni, keringhetünk még fél órát és elszállhatunk a tartalékra. (Értsd tartalék repülőtérre.)

Öt perccel később, amikor a Tu–154 a szmolenszki repülőtér felett körözött, Kazana azt mondta: Az elnök egyelőre nem döntött, mi legyen. Nem lehet tudni, ez mire vonatkozik, a leszállásra, vagy arra, hogy szálljanak le a tartalék repülőterek – Minszk, esetleg Vityebszk – egyikére. A lengyel elemzők aláhúzzák, nincs egyetlen utalás sem arra az átiratokban, hogy akár Blasik tábornok, akár az államfő nyomást gyakorolt volna a repülőgép-vezetőkre. A korábbi feltételezés, hogy a lengyel pilóták nem értettek volna elég jól oroszul, amikor az irányítótoronnyal beszéltek, tévesnek bizonyult.

Mindezek ellenére Protasiuk őrnagy, a kormánygép kapitánya feltehetően úgy döntött, leszállnak. (A tapasztalt gépparancsnokról egyértelműen azt mondják, nem volt kockáztató típus.) 8.32-kor adta ki a leszállási parancsot. Ekkor a torony 100 méteres magasságot adott meg nekik. Az átiratokból az derül ki, hogy a vezetőfülkében valami nagy zavar történt. A navigátor rendszeresen közölte a gép repülési magasságát, s ezt mintha a repülőgép-vezető nem vette volna figyelembe.

Azt sem vette tudomásul, amikor egy hang – feltehetően a másodpilótáé – kiadja a parancsot: felszállunk. Az összes értelmező szakértő azt mondja, hogy egy ilyen parancsot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nem, illetve késve reagáltak a TAWS (földközelség figyelő- és riasztórendszer) jelzésére, amely arra utasította őket, hogy azonnal rántsák magasba a süllyedő gépet. A gép a földhöz csapódott. A fedélzeten nem maradt senki sem élve.

Orosz vélemények szerint a szmolenszki légiirányítókat is felelősség terhelheti. Korábban és határozottabban kellett volna a gépet újabb kör megtételére utasítaniuk. Az értékelések szerint a repülőtér katonai személyzetének nem volt elég bátorsága időben határozott parancsot adni a kormánygépnek.