Ráadásul a stafétaváltást úgy kell lebonyolítani, hogy – mint Balázs fogalmazott – ő egy robogó vonatról ugrik le, utódának pedig a már sebesen haladó szerelvényre kell felugrania. Tegyük hozzá, nem veszélytelen, a vasúti szabályok által egyenesen tiltott műveletről van szó.

A Bem téri viszonyokat jól ismerő Martonyit mindez érezhetően nem ijesztette meg. Arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt nyolc évben nem megfelelő módon mentek a dolgok, ezért a kormányzást átvevők részéről indokolt az óvatosság és a bizalmatlanság az átadókkal szemben. – A külügy esetében azért más a helyzet – tette gyorsan hozzá – Balázs Péterrel ugyanis több mint harminc éve ismerik egymást. A felszabadult hangulatot látszott erősíteni az, hogy a távozó szocialista államtitkár, Szabó Vilmos barátságosan átkarolta a külügybe szintén ismerősként és államtitkárként viszszaérkező Németh Zsoltot, amikor kifordultak a folyosóra.

A személyi kérdések minden garnitúraváltáskor felettébb érzékeny területnek számítanak. A pályafutását a Közép-európai Egyetem (CEU) tanáraként folytató Balázs jó szívvel ajánlotta az új vezetők fi gyelmébe a tárca közel 1700 dolgozóját. Mint mondta, ha fentről egészen a főosztályvezetői szintekig lecserélnék a pozíciókban lévőket, akkor is az alkalmazottak több mint kilencven százaléka a helyén maradna, s rájuk lehet támaszkodni. Ezt a Fidesz által állítólag tervezett, nagyszabású személyi változásokra vonatkozó utalásként is lehetett érteni, amire Martonyi azzal válaszolt: közös érdek, hogy a nagy próbatétel, a 2011-es soros EU-elnökség előtt Magyarország egy jól működő, kulturált kormányzat és közigazgatás képét sugározza. Kérdések elől időhiányra hivatkozva a távozó és a beköltöző miniszter is kitért, de a fotósok és a tévékamerák előtt hosszasan, mosolyogva rázták egymás kezét.

Előttem az utódom: Balázs Péter Martonyi Jánossal