– Amikor legutóbb Magyarországon járt, még szociálliberális kormány volt hatalmon. De nem csak nálunk szorultak ki a hatalomból, a hónap elején Angliában is megbuktak a munkáspártiak. Európábanmár alig van ország, ahol a baloldal kormányozna. Végleg kudarcot vallott a harmadik út?

– Nem hiszem. Magam is nagyon sajnálom, hogy magyar barátaimat ilyen súlyosan büntették a választók, és remélem, hogy a nacionalista irányzat, amelynek jelei mutatkoznak, végül mégsem nyer teret. Az állampolgárság megadásáról szóló törvény sajnos nem jó irányba mutat, a dolgokat Európában nem így szokás intézni. Pedig Magyarország mindig európai ország volt, és talán egyszer megértik: mindenféle nacionalizmus végső soron Európa-ellenes. Ami a szociáldemokráciát illeti, tényleg nem vagyunk nagyon erősek Európában. Vannak azért sikereink is, hiszen Csehországban épp a Paroubek barátom vezette párt nyerte meg a választásokat. Ám sajnos kudarcból több van.

– Nem furcsa, hogy éppen egy világgazdasági válság közepette nem tudnak új utat találni, válaszokat adni az emberek problémáira?

– Nem hiszem, hogy ez csak a szociáldemokrácia problémája lenne. Olyan időket élünk, amikor a válság minden kormányt kemény kihívások elé állít. A konzervatívok is tapasztalni fogják a népszerűségvesztést, amint kemény döntéseket kell hozniuk. De úgy gondolom, hogy az ország számára fontos, hogy az ember végrehajtsa a szükséges reformokat, még akkor is, ha ez azzal a veszéllyel jár, hogy utána elveszíti a választást. Az Agenda 2010 reformcsomag, amit az én kormányom vezetett be, azzal az eredménnyel járt, hogy Németország a mostani válságot sokkal kevésbé szenvedte meg, mint más nemzetgazdaságok. Ez némi vigaszt jelent nekem, bár nem sokat: részben emiatt vesztettem el a választásokat 2005-ben.

– Nem gondolja, hogy az európai társadalmak az utóbbi években vesztettek a szolidaritásból, individualistábbak lettek, és kevésbé érzékenyek a szegények vagy a kirekesztettek gondjaira? Egyre több kritika éri a szociális juttatások rendszerét is.

– Én is úgy érzem, hogy egyfajta túlzott individualizmus kezdi jellemezni az európai országokat. De a a társadalmak politikai és szociális összetartása, kohéziója még mindig fontos. És végső soron még a leggazdagabbak, a legtehetősebbek is csak akkor tudnak megfelelő körülmények között élni, ha van egy igazságos társadalmi egyensúly.

– Mit gondol az euró és az európai integráció jelenlegi válságáról?

– Az európai közösség szerintem összességében jól reagált a válságra, a segélycsomagok megfelelő nagyságrendűek. Csak azt sajnálom, hogy későn született meg a döntés. Ez főként a német kormány hibája, amely túl sokáig hallgatott a populista irányzatokra. Így aztán a mentőcsomag jóval drágább lett, mint eredetileg szükséges lett volna.

– Vagyis osztja a kritikát, hogy Merkel kancellár túl későn lépett?

– Nem hibáztatok senkit, mert ez nem feladatom. De tény, mulasztások történtek, és ebben minden európai vezető ludas. Beleértve a németet is.

– Németországban máris érezhető némi nosztalgia a nagykoalíció iránt. De vajon ez mit jelentene a szociáldemokrata pártnak? Van-e más alternatíva, esetleg egy baloldali szövetség?

– Erre azoknak kellene válaszolniuk, akik a szociáldemokrata pártot vezetik. Nekik kell eldöntetniük, hogy milyen irányba indulnak. Nagyon hálás vagyok a pártomnak, mert a támogatásukkal előbb alsószászországi miniszterelnök, majd német kancellár lehettem. A hála pedig abban is megnyilvánul, hogy az ember „tartja a száját”, nem ad nyilvánosan tanácsot, mert az sokszor nem tanács, hanem inkább csapás. A nosztalgia egyébként annak köszönhető, hogy a szociáldemokrata miniszterek annak idején (a külügy és a pénzügy élén) kitűnő munkát végeztek, és úgy tűnik, hogy az utódaik gyengébb teljesítményt nyújtanak.

– Önből nem lett tipikus német Elder Statesman, visszavonult politikus. Gazdasági feladatokat vállalt, többek között az orosz Gazpromnak dolgozik. Ám az orosz befolyás és az energiafüggőség Közép-Európában még mindig sok aggodalmat okoz. Ön szerint alaptalanul?

– Hadd tisztázzam az ezzel kapcsolatos félreértéseket: én az Északi Áramlat felügyelőbizottságát vezetem, ez pedig egy joint venture a Gazprom és két német vállalat, a BASF és az E.ON között. A feladatunk egy gázvezeték építése Oroszország és Európa között. Vagyis nem az oroszoknak, hanem ennek a vegyes vállalatnak dolgozom. Ami az aggodalmat illeti, történelmi szempontból érthetőnek, de teljesen alaptalannak tartom őket. Ha a Varsói Szerződés korábbi tagjai ma az EU és a NATO tagjai, senkitől sem kell tartaniuk. Európa pedig jól tenné, ha szoros kapcsolatokat ápolna Oroszországgal. Legalábbis, ha továbbra is fontos világpolitikai szereplő szeretne maradni.

– Miben állna ez a szorosabb kapcsolat Oroszországgal?

– Nézzük csak a gazdaságot: egyrészt Oroszország óriási piac az európai gazdaság számára, másrészt az orosz gáz és olaj nélkül Európa nemigen működne. De gondolok a kultúrára, a tudományra is, vagyis minden területre. Régóta szorgalmazom, hogy az EU és Oroszország kössön társulási szerződést. Nézzen a térképre: egyrészről van egy erős Amerika egy új elnök vezetésével, másrészt egy erős Ázsia a kínaiak vezetésével. Téved, aki azt gondolja, hogy az Európai Unió ezekkel egyenrangú szerepet tudna játszani, egy szoros orosz szövetség és a török EU-tagság nélkül. Akik még mindig a régi előítéletek rabjai, azoknak az útja nem a jövő felé vezet.