Öv alá ütnek a csehországi kampányban

Minden idők legdrágább és legpiszkosabb kampánya – így jellemzi a legtöbb cseh politológus mindazt, amit a ma délután kezdődő és szombat délutánig tartó képviselőházi választások előtt produkáltak a pártok.

A kampány ráadásul rendhagyó is volt: még tavaly júniusban kezdődött, amikor úgy tűnt, hogy októberben tarthatják az előre hozott voksolásokat, miután márciusban megbukott a Topolánek-kabinet.

Azonnal beindult a kampánygépezet, de néhány hét múlva meg is akadt. Meghosszabbították ugyanis az eredetileg három-négy hónapra kinevezett szakértői kormány mandátumát. Így aztán a kampány csak idén tavasszal dübörgött fel újra. Válság ide, takarékosság oda, nem garasoskodtak a pártok. Megbízható becslések szerint a huszonöt induló politikai tömörülés összesen 340 millió koronát (hozzávetőleg 3,4 milliárd forintot) költött a kampányra. Legtöbbet a cseh szocdemek (CSSD) költöttek el, mintegy ötvenmilliót, míg a polgári demokraták (ODS) negyvenmilliót. Néhány kis pártnak csak ingyensörökre és öntapadós matricák osztogatására futotta.

Nem volt hiány botrányokból sem. A CSSD vezetőit a Prágához közeli Kladnóban sörkorcsolyával megtöltött befőttesüvegekkel dobálták meg. Brnóban a szónoki emelvényen ütötte meg egy részeg Bohuslav Sobotkát, a baloldali párt alelnökét. A legnagyobb vesztes mégis Topolánek volt, akit annyira elragadott a kampányhév, hogy még a Lui melegmagazin fotósai előtt is pózolt. Miközben fecsegett: lezsidózta Jan Fischer miniszterelnököt, jellemtelennek tartotta a melegeket, és kiosztotta az egyházakat is. Emiatt végül a pártelnöki posztról is távoznia kellett.

Hetek óta folyik tehát az ingyensör országszerte, ama bizonyos csapokból pedig a sok ígéret. Valóságos földi paradicsomról regél szinte mind az 5053 jelölt, akik közül csak kétszázan lesznek a befutók. Még a cseh római katolikus püspökök is megelégelték ezeket a szirénhangokat és pásztorlevelükben fi gyelmeztettek: „Hazánkban má sodpercenként 4765 koronával növekszik az államháztartás hiánya, amely immár meghaladja az 1,3 billió koronát, vagyis a GDP 35 százalékát. Ezért nem hihetünk azoknak a pártoknak, amelyek a mostani kampányban ismét a jóléti kiadások növelését ígérik, miközben felelősek a kialakult súlyos helyzetért”. Alighanem a Csehországban túl súlyban levő ateisták közül is egyre többen gondolkodnak így, mert hétről hétre növekszik főleg a másfél éve alapított Közügyek Pártjának (VV –12,6 százalék) és a Karel Schwarzenberg vezette TOP 09-nek (10,5 százalék) a támogatottsága.

Az élen azonban a helyzet változatlan. A listát továbbra is a CSSD vezeti (26,3), az ODS (22,9) és a kommunisták (KSCM – 13,1) előtt. Az ötszázalékos parlamenti küszöb felett még a kereszténydemokrata-néppártiak (KDU-CSL -5.5) találhatók.

Minden bizonnyal a szocdemek nyerik a választásokat. Azt azonban senki sem meri megjósolni, hogy találnak-e koalíciós partnert, esetleg csendestársat (a kommunisták jöhetnek szóba) a kormányzáshoz, vagy végül a jobboldaliak kapnak elegendő voksot a hatalomra jutáshoz. Az sem kizárt, hogy ismét patthelyzet alakulhat ki, mint négy évvel ezelőtt. Ami a sok botrányra, főleg több képviselő hirtelen pálfordulására gondolva, a legrosszabb változat lenne.

„Az ön szavazata dönt” – Paroubeket lejáratni szándékozó plakát Ostravában
„Az ön szavazata dönt” – Paroubeket lejáratni szándékozó plakát Ostravában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.