Nincs visszaút az euróból
– Angela Merkel a múlt héten drámai beszédet tartott arról, hogy ha megbukik az euró, akkor megbukik az egész európai integráció. Nem túlzott?
– A beszéd arra szolgált, hogy meggyőzze a német képviselőket: támogassák a 145 milliárd eurós hitelkeretet, és ez meg is történt. Szó sincs arról, hogy az euró megbukna, a közös pénz a válság dacára is sikertörténet. Ma már a világ pénzügyi tranzakcióinak 40 százalékát euróban bonyolítják, és míg sokan attól tartottak, hogy nem tud lépést tartani a dollárral, még most, a válság közepette is erősebb. Szóval nincs itt a világvége, ezt legfeljebb a spekulánsok szeretnék elhitetni.
– Merkelt sokan bírálták, hogy halogatta a mentőcsomagot, és hagyta, hogy elmélyüljön a válság.
– Nem osztom a kritikát, szerintem jó stratégia volt. Ha rögtön a görögök segítségére siet, azt sugallta volna: a görögöknek semmit sem kell tenniük, úgyis jövünk és segítünk. Így viszont megvolt a kellő nemzetközi nyomás Athénon, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket, és a társadalmon, hogy megértse, miről van szó. Egyébként pedig nem arról van szó, hogy most húsz vagy éppen 145 milliárd eurót kidobunk az ablakon; ez egy keret, amiből szükség esetén le lehet hívni részleteket.
– Van rá esély, hogy Görögország végül mégis elhagyja az eurózónát?
– Nem hiszem, hogy erre sor kerül. A görögkérdést nem szabad túldimenzionálni. Görögországnak kevesebb lakosa van, mint Bajorországnak. Nem is lenne nagyobb jelentősége, ha nem állna fenn a veszély, hogy más államok is a görögök sorsára juthatnak.
– A válság akár fordulópont is lehet az EU történetében. Ön szerint hogyan tovább?
– Az unió története folyamatos tanulási folyamat. Hadd mondjak egy példát:Maastrichtban megállapodtak a sokat emlegetett stabilitási feltételekben, amelyek hiányosságára pár évvel később derült fény: az államadósság, a költségvetés hiányának maximálása és a többi feltétel csak a belépés pillanatára vonatkozott. Évekkel később megalkották tehát a stabilitási paktumot is. A tapasztalatokból tanulunk, és ha szükséges, reformálunk: így működik az unió. A mostani válság pedig megmutatta, hogy két helyen mindenképpen változtatásra van szükség. Az egyik, hogy az Európai Unió maga is gyűjthessen gazdasági adatokat, és ne legyen kitéve a tagállamok adatszolgáltatásának. A másik korrekció: egy közös valutának szüksége van költségvetési és gazdasági keretre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tagállamoknak (a nemzeti parlamenti vita előtt) be kellene nyújtaniuk a költségvetés tervezetét Brüsszelben is.
– Jack Lang korábbi francia kultuszminiszter inkább a politikában látja a kiutat, például francia–német kormányt, kettős állampolgárságot javasol. Van erre német részről fogadókészség?
– Nem hiszem, hogy ismét eljönne a nagy német–francia együttműködés ideje. Ma már mindenki európai keretekben gondolkodik. A német–francia viszony persze mindig kulcsszerepet játszott az integrációban, de ez főként akkor mutatkozott meg, amikor a „motor” akadozott. Mondok egy példát: a nizzai szerződés tárgyalása előtt szerveztünk egy informális találkozót Gerhard Schröderrel, Joschka Fischerrel és Jacques Chirackal. Ezen Schröder olyan hangon támadta Chiracot, hogy a franciák azt hitték, a tolmács rosszul fordít. Egy nappal később Chirac telefonált, és a korábbinál sűrűbb találkozókat javasolt: így aztán javult valamicskét a viszony. Finoman fogalmazva: Nicolas Sarkozy és Angela Merkel temperamentuma is igen különböző. Vagyis más a helyzet, mint mondjuk a „fénykorban” Kohl és Mitterrand között.Ami a közös állampolgárságot vagy a közös kormányt illeti, ezek nem új felvetések: az 1963-as Adenauer–De Gaulle-féle német–francia barátsági szerződésben is szerepeltek. Adenauer attól tartott, hogy az oroszok beveszik Berlint, néhány évvel később az NSZK-t is, és esetleg csak Franciaország marad „állva”. Ha a többi európai állam nem tart velünk, nekünk kettőnknek muszáj összefognunk – gondolták: ez állt a közös állampolgárság háttérében. De a Bundestag akkor elvetette a felvetést, mert félt, hogy Amerikaellenes felhangja lenne.
– Európama Berlintől várja a vezetést. De vajon Németország és Angela Merkel kész-e erre a szerepre?
– A német vezető szerep elvárása szerintem érthető. Ez sokáig úgy működött, hogy a németek kitaláltak valamit, aztán megkérték a franciákat, hogy dobják be mint saját ötletüket. Így sok minden francia kezdeményezésként került a köztudatba, és ezzel mindenki jól járt. Senki sem vádolhatta a németeket azzal, hogy ráerőltetik elképzelésüket a többiekre. Ami hiányzik, az a stratégiai gondolkodás, de nemcsak Németországban, hanem egész Európában. Részben a média hatására megváltozott a politikakultúra, mindennap új szalagcímek kellenek. Amikor Jacques Delorst az Európai Bizottság elnökének jelölték, azt mondta: most néhány hónapra vissza kell vonulnom, hogy a stratégián gondolkodjam. El tudja ezt ma képzelni bármelyik vezető politikusról?
