„Az uráncsere csak bizalmi lépés. A valódi problémát a natanzi urándúsítási tevékenység, az araki nehézvizes reaktor építése, a Kúm mellett épülő nukleáris létesítmény eltitkolása és a NAÜ-ellenőrök mai napig megválaszolatlanul hagyott kérdései jelentik" - tette hozzá Valero.

A tegnap aláírt dokumentum értelmében Teherán beleegyezik abba, hogy Törökországba szállítja, s ott letétbe helyezi 1200 kilogrammnyi, 3,5 százalékosra dúsított uránkészletét (amerikai diplomáciai források szerint teljes uránkészletének körülbelül a felét) és cserébe egy éven belül 120 kilogramm 20 százalékosra dúsított fűtőanyagot kap teheráni kutatóreaktorának üzemeltetéséhez. A felek még a héten tájékoztatják egyezményükről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), amely felügyeli majd a cserét. Az egyezséget az Iránnal tárgyaló nagyhatalmaknak is el kell fogadniuk.

Az Európai Unió és Berlin is szkeptikusan fogadta a bejelentést: azt emelték ki, hogy a megállapodás továbbra sem oszlatja el az iráni atomvitával kapcsolatos aggodalmakat, mivel Irán továbbra sem hagy fel az urándúsítással.

A hétfőn aláírt megállapodás hasonlít arra a kompromisszumos javaslatra, amelyet a NAÜ tavaly októberben mutatott be a perzsa államnak. Ennek lényege az volt, hogy Irán szállítsa Oroszországba 1200 kilogramm gyengén dúsított uránját (ami akkor még készleteinek kétharmadát tette ki), és cserébe Franciaországtól fűtőelemeket kap teheráni kutatóreaktora számára. Először úgy tűnt, Irán belemegy a kompromisszumba, de visszatáncolt. Ráadásul az októberi genfi javaslat óta Irán 20 százalékos szintre dúsítja uránkészletének egy részét, amely közelebb viszi a (kilencvenszázalékos) fegyverszintű dúsításhoz. Igaz, Teherán továbbra is tagadja, hogy szakemberei bomba készítésén dolgoznának.

Az aláíró felek nyilatkozatai szerint a megállapodás szükségtelenné teszi az Irán ellen kilátásba helyezett szankciókat, és a labda mostantól a nagyhatalmak térfelén van. Irán az egyezséggel időt akar nyerni, ellehetetlenítve egy negyedik ENSZ-szankciócsomag elfogadását. Barack Obama amerikai elnököt sarokba szoríthatják: bajos lesz nemet mondania egy olyan megállapodási javaslatra, amelyhez hasonlót maga is szorgalmazott pár hónapja. Az Iránt atomfegyver készítésével vádoló nyugati államok dolgát nehezíti, hogy jelenleg Brazília és Törökország is tagjai az ENSZ Biztonsági Tanácsának, így egy esetleges szankciócsomagra nekik is bólintaniuk kellene.

Közvetítők az iráni uránraktárban

Április derekán a négy feltörekvő hatalom, Brazília, India, Kína és Oroszország vezetőinek – a múlt évi jekatyerinburgit követő – második, brazíliavárosi találkozóján a házigazda Lula da Silva már jelezte, hogy szerinte folytatni kell a párbeszédet Iránnal az urándúsítás elfogadható megoldásáról.

A formálódó multipoláris világrendben hiba lenne elvitatni bármely állam jogát a békés célú atomprogramra, hiszen a szankciók a sarokba szorított Teheránt szélsőséges reakcióra késztethetnék – érvelt. Alighanem véletlen időzítés volt, ám néhány nappal később a Time magazin a brazil elnököt tette az első helyre azon személyek rangsorában, akik befolyásolják a világot. Portréját Michael Moore filmrendező azzal a vezérfonallal vázolta fel, hogy „a latin-amerikai munkásosztály egyszerű gyermeke” (Lula da Silva kimaradt az általános iskolából) az amerikai álom megvalósulását vetíti elő Brazíliának. Az év végével lejáró, nyolcévi elnöksége során Dél-Amerika legnagyobb államában a szegénység a lakosság 46 százalékáról 26 százalékra csökkent. A korábban radikális baloldali vezető elnökként hagyta a piacgazdaság érvényesülését a fejlődése érdekében. Ha marad az évi 4-5 százalékos növekedési ütem, 2015-re Brazília a világ ötödik gazdasági hatalmává válik, s ezzel arányosan nemzetközi befolyása is erősödik.

Nem kevésbé befolyásos alakja a maga térségének Recep Tayyip Erdogan török kormányfő. Ő elsősorban a modern iszlámot jelképezi a Közel-Keleten, olyan államot, amely egyre inkább egyenrangú félként a maga kulturális identitását megőrizve tárgyal a Nyugattal. Erdogan hazájában a gazdasági fellendülést, a vallásos vidéki középosztály emancipációját jelenti. A szomszédos országokban pedig Izraellel, időnként az USA-val szembeni karakánsága teszi népszerűvé. Erdogan az iráni atomügyet is arra használja fel, hogy országa regionális középhatalmi szerepét hangsúlyozza, olyan államét, amely képes közvetíteni a Nyugat és a Kelet, adott esetben az iráni iszlám állam között. (Munkatársainktól)

Az iráni, török és brazil vezetők a teheráni megállapodás aláírását ünneplik