A szakszervezeti mozgalomból érkezett, macsó stílusa miatt gyakran bírált 55 éves Ernstnek s a jóval pragmatikusabb, eddig elsősorban költségvetési kérdések szakértőjeként ismert 48 éves Lötzschnek főleg a rákbetegsége miatt visszavonuló Lafontaine-t lesz nehéz pótolnia. A pályafutását egykor a szociáldemokratáknál kezdő, az SPD 1990-es kancellárjelöltjeként is ismert, Saarvidéki politikus döntő szerepet játszott abban, hogy a Balpártnak sikerült kilépnie a „keletnémet karanténból”. A 2007-ben a posztkommunista PDS és a nyugati baloldaliakat, főleg csalódott szocdemeket tömörítő WASG összeolvadásából létrejött párt immár a tizenhatból tizenhárom német szövetségi tartomány parlamentjében van jelen.

Épp egy héttel ezelőtt a legnépesebb tartomány, a közel 18 millió lakosú Észak-Rajna–Vesztfália törvényhozásába jutottak be. Itt még akár kormányzati szerephez is juthatnak, ha a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között kialakult patthelyzet odáig fajulna, hogy azt csak egy történelminek számító SPD–Zöldek–Baloldal hármas koalícióval lehetne feloldani.

Az új pártelnöki kettősnek, illetve a háttérből a szálakat mozgató Gregor Gysi frakcióvezetőnek elsősorban arról kell döntenie, hogy a Balpártot mennyire kívánják kormányzóképessé szelídíteni. Keleten, Berlinben és Brandenburgban már együtt kormányoznak az SPD-vel, s mindkét helyen kénytelenek voltak alkalmazkodni a realitásokhoz, így belemenni fájdalmas megszorításokba. Észak-Rajna–Vesztfáliában a Baloldal a többi között az energiaszolgáltatók államosítását és az egész iskolarendszer gyökeres átalakítását követelik – e két pont még a környezetvédelmi és oktatási ügyekben váltást hirdető zöldeknek is túlságosan sok.

Ernst és Lötzsch, a páratlan páros