Jön az első női pap Itáliában

Hamarosan pappá szentelik az első nőt Itáliában – persze nem a római katolikus egyház kebelén belül. A férjezett Maria Vittoria Longhitano a milánói Názáreti Jézus ókatolikus parókia vezetője lesz, és anglikán egyházi szertartás keretén belül szentelik fel. De mégiscsak elmondhatja majd magáról, hogy az apostoli egyház idejének első olasz nő papja.

A május 22-én esedékes papszentelés hírére újból fellángolt a női papságról folyó vita Rómában. Hittudósok emlékeztetnek rá, hogy XVI. Benedek pápa engesztelhetetlen ellensége a nők pappá szentelésének – elődje, a reformok iránt fogékonyabbnak tartott II. János Pál még a témával kapcsolatos vitát is megtiltotta. Amikor például 2002-ben, még a lengyel pápa idején hét nőt nem hivatalosan pappá szenteltek, a Vatikán azonnal kizárta őket az egyházból.

Maria Vittoria Longhitano már gyermekkorától készült papi hivatására, s noha végzettsége szerint tanárnő, el sem tudja képzelni magát máshol, mint a szószéken. Keményen bírálja a Vatikánt vaskalaposságáért és amiatt, hogy nem engedi a nőket kiteljesedni az egyházon belül. Arra számít, hogy pappá szentelése újra felkorbácsolja a vitát a római katolikus egyházban, amelynek végén a Vatikán beadja a derekát. Egy osztrák püspök máris megszólalt az ügyben, és arra kéri a Szentszéket, hogy fontolja meg a nők felszentelésének engedélyezését.

Az ókatolikus egyház a XIX. század óta nem követi a római katolikusok abszolút monarchikus berendezkedését, struktúrája episzkopális zsinati rendszer. Hivatalosan a római katolikus egyház része ugyan, de néhány ponton eltér annak dogmáitól. Nem fogadja el a szeplőtelen fogantatás hittételét, a pápa csalhatatlanságának dogmáját, sem Róma korlátlan ítélkezésének jogát. Az ókatolikus egyház –amely 1996 óta szentel pappá nőket – a homoszexuális kapcsolatot például az egyén lelkiismeretére bízza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.