Kim Dzsong Il titokzatos útja Kínába

Rejtélyesen alakult Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kínai zarándokútja. Kim páncélozott különvonata még hétfőn gördült át a két ország határán, majd a „kedves vezető” két napot töltött a Liaotung-félszigeten lévő Talien (Dalian) kikötővárosban, ahol felkereste a helyi Gazdasági és Technológiai Fejlesztési Övezetet. Sajtóértesülések szerint Kim üzletemberekkel tárgyalt, akik részt vennének a KNDK északkeleti részén lévő Radzsin város kikötőjének modernizálásában. A stratégiai jelentőségű kikötő a két ország szerződésének eredményeképpen kínai irányítás alá került, ami nem kis aggodalmat váltott ki a japán és a délkoreai kormányzatból.

Kim Dzsong Il különvonata szerdán futott be Pekingbe, ahol a „kedves vezető” díszvacsorán vett részt állami- és pártvezetőkkel. A csaknem öt órán keresztül tartó eseményen valószínűsíthetően Hu Csin-tao kínai államfő is részt vett. A Diaoyutai vendégházkomplexum 18-as villájában megszálló Kim mozgását példátlan biztonsági intézkedések kísérték: a gépkocsikonvojok számára egész sugárutakat zárnak le. Kimet megelőzően ráadásul a kínai fővárosba érkezett a „forradalmi operák” előadásáról hírhedté vált Pipada (Vértenger) művészegyüttes 198 tagú csoportja, hogy csütörtök estétől a Pekingi Nagy Színházban bemutassák a Vörös szoba álma című klasszikus kínai irodalmi mű észak-koreai verzióját.

A feudalizmus meghaladásának szükségességéről szóló klaszszikust Kim és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök tavaly ősszel már egyszer megtekintette, amikor a kínai kormányfő a KNDK-ban járt. A hivatalos megfogalmazás szerint az opera így a két nemzet „barátságának szimbólumává” vált. A dél-koreai kormányzat eközben bejelentette, hogy addig nem látja értelmét a hatoldalú tárgyalások felújításának, amíg nem tisztázódik az ország haditengerészetéhez tartozó Cshonan korvett márciusi katasztrófájának ügye. A kormányzat többször is hangsúlyozta, hogy a KNDK érintettségének beigazolódása súlyos következményekkel járhat.

A helyi sajtó több rosszalló kommentárt is közölt a kínai diplomáciával kapcsolatosan, mivel a pekingi külügy előzetesen nem értesítette a szöuli döntéshozókat Kim Dzsong Il utazásáról. Egyes cikkek azt is nehezményezik, hogy a kínai protokoll példátlan külsőségeket biztosított a phenjani vezető fogadásához. Dél-Koreában pár hét múlva helyhatósági választásokra kerül sor, a belpolitikai konfliktusokban pedig Észak-Korea kérdésköre is kiemelt helyen szerepel.

A koreai vezető konvoja Pekingben
A koreai vezető konvoja Pekingben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.