Diplomáciai kötéltáncot jártunk Szlovákiával
– Utódjával, Martonyi Jánossal régóta ismerik egymást. Megbeszélték már az átadás-átvétel időpontját?
– A jövő héten találkozunk. Szerencsére valóban régen ismerjük egymást, dolgoztunk is együtt, sőt egymás főnökei is voltunk. Ezért remélem, az átadás zökkenőmentes lesz, többek között azért, mertMartonyi is volt külügyminiszter, és nem idegen tőle az előttünk álló legnagyobb feladat, az EU-elnökség sem.
– Egy évre vállalta a külügyminiszteri posztot: sikerült elérnie a kitűzött célokat? Az egyik például a magyar–szlovák viszony javítása volt...
– Pontosabban fogalmazva, a célom az volt, hogy hét baráti ország vegye körül Magyarországot. Emlékszem, Helmut Kohl német kancellár mondta a kilencvenes évek elején, hogy milyen fantasztikus érzés: országát kilenc baráti állam veszi körül. Mi a hét szomszédunkból hattal valóban barátként tudunk tárgyalni. A korábbi feszült viszonyok után ez nagy előrelépés. A szerbekkel együtt dolgozzuk fel a mindkét oldalon elkövetett, második világháborús vérengzéseket. Ukrajnában nyugati testvérként tekintenek ránk, és barátságosan beszélhetünk a kárpátaljai magyar kisebbség oktatási problémáiról, Romániában pedig – ahol az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával még könnyebb a helyzetünk –kifejezetten jó kapcsolatom volt a jelenlegi és a korábbi külügyminiszterrel is.
Ugyanezzel az elképzeléssel futottunk neki újból a szlovák kapcsolatnak. Egy hónappal a beiktatásom után már ott voltam Pozsonyban. De aztán sorozatosan értek minket olyan inzultusok, amelyekre reagálni kellett: a nyelvtörvény módosítása és Sólyom László államfő feltartóztatása a szlovák–magyar határon. Ezek után diplomáciai kötéltáncot kellett járnunk: fenntartani a kétoldalú viszonyt, de minden lehetséges fórumon tiltakozni az eljárás ellen. Behívtam a szlovák nagykövetet, jegyzéket adtunk át, bepanaszoltuk Szlovákiát az Európai Bizottságnál, és megindítottuk a kötelességszegési pert az Európai Bíróságon. Minden lépést megtettünk, és ezt a minap Martonyi János is elismerte az InfoRádióban. De a hangvétel tekintetében semmiképp sem akartunk lesülylyedni Slota szintjére.
– A magyar külpolitikát korábban folytonosság és nagyvonalakban összpárti konszenzus jellemezte. Vajon megmarad ez a jövőben is?
– Annyi a bizonytalanság a magyar politikai tájképen, hogy ezt most nehéz megjósolni. Bekerült két új párt a parlamentbe, akikről nem tudom, hogy miképp fognak viselkedni. Ami az elmúlt egy évet illeti: ez végig kampányidőszak volt, számítani lehetett rá, hogy bármit teszünk – például távoli, drága nagykövetségeket zárunk be –, ellenzéki össztűz alá kerülünk. Engem ez nem zavart. De amikor baj volt – éppen a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban –, példás összefogás jellemezte a magyar pártokat. Ötpárti együttműködés jellemezte a 2011-es magyar EU-elnökség előkészítését is. Az illetékes bizottság egyik társelnöke Mesterházy Attila, a másik Németh Zsolt volt. Minden lépésről, minden elköltött fillérről beszámoltunk.
– Mégis lábrakaptak híresztelések arról, hogy a Fidesz árnyékstábot állított fel a soros elnökséget előkészítő csapat mellett, akikkel bármikor fel lehet váltani a korábbi szakértőket.
– Az elnökségi felkészülés nem filmforgatás, ahová ad hoc módon lehet embereket toborozni. Itt köztisztviselőkről van szó, egyikük a gyapottal, másikuk a vízminőséggel vagy az adópolitikával foglalkozik, járnak Brüsszelbe a tanácsi munkacsoportok üléseire, és végzik a maguk komoly szakmunkáját. Ismerik az EU szabályrendszerét, a folyamatban lévő ügyeket és a szereplőket: mit szokott mondani az adott témáról mondjuk Dánia vagy Nagy-Britannia? Ezek az emberek nem politikusok, hanem tisztviselők, akiknek a cseréje – különösen egy uniós elnökség előtt –életveszélyes.
De van még egy aggályom: az új magyar kormányzati struktúra. Vajon az új miniszterek hogyan fogják ellátni a féléves magyar elnökséget? Sokukra bonyolult átszervezési feladatok várnak itthon, minisztériumok olvadnak össze vagy válnak szét, miközben a minisztereknek már ma uniós anyagokat kellene olvasniuk, hogy felkészülhessenek a tanácsi ülések vezetésére. Nem tudom, kinek milyen nemzetközi tapasztalata, nyelvtudása van. A legjobban Matolcsy Györgyöt féltem, akinek egyszerre kell majd elnökölnie az Ecofin (vagyis a pénzügyminiszterek) ülésein, a versenyképességi tanács és a foglalkoztatási tanács tárgyalásain. Ez fizikailag is lehetetlen. Ráadásul ismerni kell a kollégákat: kik a hangadók, mik az elképzeléseik, nem elég csak odautazni és viszsza. Nem kis tétről van szó. Az a teljesítmény, amitMagyarország az unió soros elnökeként nyújt, tíz évig rajtunk ragadhat. Ezt semmilyen országimázs-kampánnyal nem lehet pótolni.
– Ha már Európánál tartunk, a görög válság kapcsán hogy látja, mennyire nagy a baj?
– Most mutatkoznak meg az integráció hiányosságai. Sokáig nem lehet úgy táncolni, hogy az egyik lábunk bent van a körben, a másik kint. A monetáris politika közös, a fiskális nem. Egy évtized sikersztori után kiderült, hogy baj is lehet az eurózónában, és ezt bizony valakinek finanszírozni kell. És nem tudni, hogy Görögország után ki következik? Mindez belpolitikai problémákat is felvet: Robert Ficónak a szlovák választási kampány közepén kellett szembesülnie azzal, hogy ha valaki a gazdagok klubjába tartozik, akkor hozzá kell járulnia a közös kiadásokhoz.
– Vagyis szerencse, hogy mi nem vagyunk eurótagok?
– A válságkezelés szempontjából szerencsés dolog volt. Fel is értékelődik Magyarország teljesítménye a görög tüzek fényében. Nem véletlenül járt Magyarországon Papandreu, érdeklődött, hogyan csináltuk, anélkül, hogy az emberek kimentek volna az utcára. A görögök tudják, hogy óriási a felelősségük, nehogy magukkal rántsák az egész eurózónát. A lisszaboni szerződés végén elvileg ott van az EU-ból való kilépés lehetősége. De minél hosszabb az együttműködés, annál nehezebb ezt megszakítani. Az euróövezetből való kilépés pedig azt jelenti, hogy teljesen új valutarendszert kellene a görögöknek létrehozniuk. De szerintem nem ebbe az irányba mennek a dolgok, a válság következménye inkább az lesz, hogy nagyobb fegyelmet követelnek majd.
– Kormányváltáskor Magyarországon tipikusan megindul a nagykövetek leváltása, ráadásul önök az utóbbi egy évben több helyre is kineveztek új misszióvezetőt. Többségük most csomagolhat. Nem lett volna jobb kivárni az új kormányt a kinevezésekkel?
– A diplomácia velejárója a váltás. Közel ezerfős apparátusunk dolgozik külföldön, évente 25–30 százalékuk cserélődik. Szem előtt főleg a misszióvezetők vannak, ezért minden jelöltet be kell vinni a parlamenti külügyi bizottság elé. Oda küldtünk új embert, ahol egy poszt megüresedett. Mondtam is nemrég Németh Zsoltnak, hogy az idén 18 helyen válthatnak, mert lejár a kinevezési idő, vagy elérték a misszióvezetők a nyugdíjkorhatárt. Ha ezen felül cserélnek, az már politika.
