Óriásplakátokkal tiltakozik a Magyar Koalíció Pártja

Marek Madaric szlovák kulturális miniszter az elmúlt hét végén vizsgálatot rendelt el az MKP magyar nyelvű óriásplakátjainak az ügyében. –Csak egynyelvű szövegükkel megsértették azokat a magyarul nem tudó állampolgárokat, akiknek joguk van államnyelven hozzájutni minden információhoz. Egyúttal pedig azt is igazolták, hogy szükség volt a nyelvtörvényre – vélekedett a tárcavezető.

Lapunknak nyilatkozva Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti frakciójának vezetője hangsúlyozta: ezzel a lépéssel is tiltakoznak az értelmetlen jogszabály ellen. Több szlovák szakértő szerint a Híd-Most molinói is törvénysértőek, mert a szlovák szöveg jóval kisebb, mint a magyar. – Mi a választási törvény alapján kampányolunk, a hirdetés nyelvét pedig annak alapján választjuk meg, hogy melyik régióban helyezzük el az adott óriásplakátot. Ezért magyar, szlovák, de ukrán, ruszin és roma nyelvű óriásplakátjaink is vannak.

A nyelvtörvény azért nem mindenható – válaszolta megkeresésünkre Bugár Béla pártelnök. Peter Morvay, pozsonyi Sme múlt hét végi számában megjelent, Ostoba törvényre ostoba válasz című kommentárjában úgy véli, hogy az MKP ezzel a lépéssel nem növeli a szlovák szimpatizánsainak a számát. „Márpedig a többségi nemzet tárgyilagos részének támogatása nélkül a szlovákiai magyarság érdekében semmi lényegeset sem tudnak elérni.

A szlovákság támogatása nélkül sem Brüsszel, sem az ENSZ, de még Orbán Viktor sem tud érdemben segíteni nekik” – vélekedik a legnagyobb példányszámú szlovákiai véleményformáló újság munkatársa. Pozsonyi elemzők szerint a Magyar Koalíció Pártját nem fenyegeti ötezer eurós pénzbírság, mert a hatályos jogszabály alapján először fi gyelmeztetni kell a törvénysértőt, amely a megadott határidőn belül vagy fellebbezhet, vagy pedig köteles elvégezni a szükséges javítást. Mire erre sor kerülne, alighanem lezajlanak a június 12-ére kitűzött szlovákiai parlamenti választások.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.