Autóba rejtett bombát találtak New Yorkban

Autóba rejtett bombát találtak szombat este New York legforgalmasabb terén. A Times Square közel tizenkét órán át zárva volt, egészen reggelig, amíg a tűzszerészek megvizsgálták a szerkezetet, és elszállították a helyszínről.

Egy füstölgő, vészvillogóval az út szélén parkoló gyanús terepjáróra figyelt fel a New York-i Times Square közelében egy szuvenírárus. Az egykori vietnami veterán azonnal szólt egy közelben járőröző lovas rendőrnek, aki elkezdte kiüríteni a környéket, és hívta a tűzoltókat. Az autóból kisebb robbanások hallatszottak. A hatóságok szerint a bomba működésbe lépett, de egy ponton megszakadt a folyamat, ezért nem történt robbanás.

A rendőrség percek alatt kiürítette az éjjel-nappal zsúfolt teret, és kordonokkal zárta körbe. Lovas rendőrök és civil ruhás tisztek kiabálva tolták viszsza az összezavarodott turistákat a környező utcákba. A Broadway-előadásokra érkezőket sem engedték be a színházakba. Estélyibe öltözött párok telefonáltak barátaiknak, és vidáman tervezgették, hová mennek vacsorázni a musical helyett. A rendőrök információt nem adhattak, csak viccelődve mondták a kíváncsi turistáknak és a percek alatt a helyszínre érkező tévéstáboknak: biztos csak Obama elnök érkezik.

Körülbelül húsz perccel a tér lezárása után kisebb robbanásnak tűnő zaj hallatszott: a környező felhőkarcolók felerősítették a hangot, amikor egy robottal betörték a gyanús autó ablakát. Három propángáztartályt, két benzines kannát, tűzijátékokhoz használt petárdákat, két, elemekkel ellátott órát és vezetékeket találtak benne.

A hangulat csak a fent említett csattanás idején vált kissé feszültté. A helyiek és turisták egyaránt kíváncsian fényképezték az üres teret. Éjjel egy órakor pedig már kevés volt a bámészkodó is, ekkorra csak újságírók és azok támaszkodtak a kordonoknak, akiknek a lezárt területen volt a szállodájuk, és nem tudtak visszajutni oda. A magyar származású John Veres és felesége,Maria ekkor már két órája várakozott. – A hétvégére jöttünk ide kikapcsolódni Pennsylvaniából. Fogalmunk sincs, mikor mehetünk be a szállodánkba, a rendőrök nem mondanak semmit – magyarázzák.

Michael Bloomberg, New York polgármestere Washingtonból sietett vissza és tartott sajtótájékoztatót éjjel fél háromkor a helyszínen. – Szerencsések vagyunk, hogy elkerültünk egy olyan eseményt, amely akár halálos áldozatokkal is járhatott volna – mondta, és hangsúlyozta: a terroristák mindig a szimbolikus helyeket támadják meg. Janet Napolitano belbiztonsági miniszter a CNN-nek úgy nyilatkozott: potenciális terrortámadásként kezelik a történteket.

A város vezetői azt kérték a New York-iaktól: folytassák mindennapi életüket, mint eddig. Ez a felhívás már szombat este feleslegesnek látszott. A Times Square közvetlen környezetén kívül minden ugyanúgy folyt, mint egy átlagos este. Az utcák zsúfolásig teltek turistákkal és a szokatlanul meleg tavaszi éjjelt élvező bulizó fiatalokkal. Ők is inkább bosszantnak, mint riadtnak tűntek, amikor gépfegyveres őrök állták útjukat, és magyarázták el nekik: meg kell kerülniük a teret, ha el akarnak jutni kedvenc kocsmájukba.

Tűzszerész a Times Square-en
Tűzszerész a Times Square-en
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.