Wilders nincs dobogón

Szárnyal a holland Munkapárt, amióta februárban kilépett a koalícióból és vezetőt cserélt. A kormányzó kereszténydemokraták esélyei egyre romlanak – míg a szélsőségesnek tartott, iszlámellenes Wilders az első helyről a negyedikre esett vissza a közvélemény-kutatók szerint.

Az éles ellentétek csatájából Hollandiában a baloldal kerülhet ki győztesen, és a júniusi előre hozott választások eredményét megbecsülő közvélemény-kutatások szerint a befogadást hirdető Munkapártnak jó esélye lehet a győzelemre. A kirekesztést és a dühöt megtestesítő, Wilders-féle Szabadságpárt a negyedik helyre eshet vissza, holott márciusban még vezetett az előrejelzésekben.

A holland kereszténydemokrata–munkapárti koalíció februárban omlott össze, amikor a baloldali erő kivált az afganisztáni katonai jelenlét határidejéről kipattant vita miatt. Jan Peter Balkenende kereszténydemokrata kormányfő többsége elfogyott, így a választásokat június kilencedikére írták ki.Március elején megtartották a tervezett helyhatósági választásokat, amely azt sugallta: Geert Wilders meglepheti Hollandiát és Európát, hiszen ahol indult, sikert ért el. Almerében nyert, Hágában második lett.

Ám azóta kiderült, hogy egyik városban sem képes beleszólni a vezetésbe, a többség nem áll vele szóba. Wilders népszerűsége csökkenni kezdett. Országos szinten is ez a helyzet, a parlamenti pártok egyike sem lépne szövetségre vele.

A Munkapárt hivatalosan most választotta vezérré Job Cohent, aki az amszterdami polgármesteri címről mondott le, hogy a párt élére állhasson. Azzal érvelt, hogy „annyira progresszív koalíciót szeretne összeállítani, amennyire csak lehetséges”. A Szocialista Párt már jelentkezett, Cohen pedig örömmel venné a zöldek csatlakozását is.

A Munkapárt Cohennek köszönheti, hogy feltámadt: február–márciusban igen rosszul állt a felmérések szerint. Ám éppen az amszterdami gyakorlat és tapasztalat fordítja a választók figyelmét Cohenre, akinek sikerült megőriznie a békét Theo van Gogh 2004-es meggyilkolása után és csitítani az iszlámellenes érzelmeket. Ő az, aki hirdeti: a kisebbségekkel együtt kell és lehet is élni; aki ebbe az országba jön, az vállalja a közös sorsot. Ő az, aki elítéli a kisebbségek (a zsidók, a muzulmánok, a homoszexuálisok) elleni megnyilatkozásokat. De fellép a rend védelmében, hogy „a nagyszülők esti sétájuk során nyugodtan meglátogathassák unokáikat”.

– Olyan országban szeretnék élni – mondja Cohen –, amelyben a civilizáció fogalma nem megy ki a divatból. Mindez éles ellentéte annak, amit Wilders hirdet, aki betiltana fejkendőt, mecsetépítést, muzulmán bevándorlást, és akit a Fitna című 2008-as filmjének gyűlöletkeltő volta miatt bírósági eljárás fenyeget.

Geert Wilders 2010-ben, a pártja programját bemutató hágai sajtóértekezleten. Rengetegen fenyegetik
Geert Wilders pártja programját bemutató hágai sajtóértekezleten. Lassan elpárolgó népszerűség
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.