A bürokrácia lassítja az építkezést Jeruzsálemben

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő kijelentése ellenére de facto leállították a kelet-jeruzsálemi építkezések engedélyeztetését – adták hírül izraeli hírportálok. A miniszterelnöki hivatal a Haarec napilap internetes kiadása szerint továbbra is azt állította, nincs változás a kelet-jeruzsálemi építkezéséket illetően. Vagyis Izrael oszthatatlan fővárosának tekinti a szent várost, és ott építkezik, ahol akar. Ugyanakkor tény, az építkezésekről politikai döntést hozó belügyminisztériumi bizottság Joe Bidenamerikai alelnök jeruzsálemi vizitje óta (másfél hónapja) nem ült össze.

A bizottság éppen Biden látogatása alatt jelentette be, hogy a Ramat Slomó negyedben jóváhagyták 1600 lakás építését. A közlés – amelyről Netanjahu saját bevallása szerint előzőleg nem tudott – soha nem látott „mosolyszünethez” vezetett az amerikai–izraeli diplomáciai kapcsolatokban. Kelet-Jeruzsálemet a palesztinok saját államuk fővárosának szeretnék megtenni, és attól tartanak, az izraeli építkezések ellehetetlenítik a város megosztását. A palesztin vezetés – amerikai biztatásra – a béketárgyalásokfolytatásának feltételeként az építkezések le állítását követeli.

Sajtóhírek szerint az alacsonyabb szintű bizottságokban tovább folyik a munka a szent városban. A kormány annyit árult el, hogy a Biden-fiaskó miatt Netanjahu átláthatóbb rendszert szeretne kialakítani, hogy elkerüljön a jövőben hasonló „meglepő” bejelentést. Efrat Orbach, a belügyi tárca szóvivője azt mondta: szó sincs az építkezések leállításáról, csak a bürokrácia lassítja a folyamatokat.

Izraeli katonák hétfőn megölték a Hamasz palesztin iszlamista mozgalom egyik vezetőjét a ciszjordániai Hebron közelében. Az izraeliek előbb megadásra szólították fel Ali Szuveitit, aki nem engedelmeskedett. A tűzharc után az izraeli buldózerek lerombolták az épületet, ahol Szuveiti bujkált. Mahmud Abbasz palesztin elnök betiltotta a ciszjordániai telepesek termékeivel való kereskedést a palesztin területen. Az intézkedés annak a kampánynak a része, amelylyel meg kívánják tisztítani a palesztin piacot a törvénytelennek tekintett telepekről származó termékektől – írta az MTI.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.