Az orosz külügyminiszter sietve utasította vissza Kurmanbek Bakijev volt kirgiz vezető Minszkben kiadott nyilatkozatát, amely szerint továbbra is államfőnek tekinti magát. Szergej Lavrov azt mondta, hogy ő csak a volt elnök írásba foglalt lemondónyilatkozatát ismeri. Ez olyan dokumentum, amelyet szóbeli kijelentés nem módosít – nyomatékosította.

Eközben a Kremlben egymásnak adják az kilincset az ideiglenes biskeki kormány vezető személyiségei. Tegnap éppen a pénzügyeket igazgató Temir Szarijev jelent meg ott. Őt az október 10-énmegrendezendő elnökválasztás egyik esélyesének tartják; ugyanekkor tartják majd a parlamenti választást is. Előtte júniusban az új alkotmányról akarnak népszavazást rendezni.

A kirgiz ideiglenes kabinet vezetőit az orosz vezetés magas szinten fogadja, és ezzel megerősítik a nemzetközi megfigyelők gyanúját, hogy az április eleji hatalomátvételt Moszkva irányította. Az orosz vezetésnek feltehetően elege lett Bakijevből és módszereiből. Egyebek között abból, hogy egy korábbi alku ellenére nem tessékelte ki az amerikaiakat a manaszi „tranzitállomásról”.

A jelek szerint Moszkva lenyeli még az elmúlt napok oroszellenes biskeki pogromjait is. A helyzetet jellemzi, hogy az orosz migrációs szolgálat biskeki képviseleténél a korábbi nap száz jelentkező helyett háromszázan jelennek meg. Több mint kilencven százalékuk orosz, ukrán vagy fehérorosz nemzetiségű.

Andrej Grozin orosz Belső-Ázsia-szakértő szerint a Kreml a legutóbb bevált „ukrán forgatókönyvet” alkalmazza, tehát a vele baráti jelöltek közül senkit sem emel ki. Egyelőre arra lehet számítani, hogy az ideiglenes kormány jelentős anyagi támogatást kap, és cserébe megerősödhet az orosz katonai jelenlét. Esetleg egy dél-kirgizisztáni katonai bázissal is. Ezt korábban a szomszédos üzbég vezetés hevesen ellenezte.

A kirgiz fejleményeket valamennyi közép-ázsiai fővárosban aggodalommal figyelik. A leginkább tekintélyuralmi türkmén és üzbég vezetés információs blokádot tart fenn. Tádzsikisztánban is csak a kirgiz néppel való rokonszenv hangoztatásig ment el az állami média, az eseményekről nem számolnak be ott sem.

Legbonyolultabb a kazah kormány helyzete, most ők töltik be az EBESZ elnöki posztját. A különböző kazah politikusok nyilatkozatai inkább együttérzésről tanúskodnak, és a kirgiz életszínvonal emelésének fontosságát emelik ki. Ez a helyi középosztálynak szól, amely hajlandó tudomásul venni a politikai szabadságjogok helyi értelmezését, cserébe a növekvő jólétért. Az egyik helyi ellenzéki erő megpróbált Almati Köztársaság terén a kirgiz események kapcsán szolidaritási gyűlést tartani, amelyet a hatóságok betiltottak. Az ellenzékiek virágokat helyzetek el a Függetlenségi emlékműnél. A résztvevőket pénzbüntetéssel sújtották.

A kirgiz események késztették Iszlam Karimov üzbég elnököt, hogy április 20-án Moszkvába látogasson. Karimov javítani akarja viszonyát az oroszokkal a közép-ázsiai stabilitás fenntartásának jegyében. Öt éve, az akkori kirgiz „tulipános forradalom” után a dél-üzbegisztáni Andizsán városában zavargások törtek ki. A hatóságok a tömegbe lőttek, többszázan meghaltak. A lázadást a taskenti vezetés iszlám radikálisok művének nyilvánította. A brutális elnyomást a nyugati államok kénytelenek voltak elítélni, és ez annyira megrontotta az üzbég–amerikai viszonyt, hogy Karimov kitessékelte az USA-t egy ottani tranzittámaszpontról.

Az üzbég tekintélyuralmi rendszer most újra Moszkvához fordult, és élni akar a sanghaji biztonsági szervezet garanciáival is (a szervezet sürgeti, hogy Washington hagyja el két, közép-ázsiai katonai bázisát). Azok a hírek is aggodalmat kelthetnek a taskenti vezetésben, hogy a mostani „húsvéti kirgiz forradalmat” esetleg éppen az oroszok irányítják.

Lesz-e hatása a kirgiz példának a többi közép-ázsiai köztársaságra? Erre próbálnak választ kapni az elemzők, akik néhol külső erők befolyását látják a mozgalmakban. Mások viszont a térség elmaradottságát és a szegénységét gondolják a társadalmi békétlenség fő okának.