Kapszulák hajléktalanoknak

Kék színű sátor, internetkávézó és kapszulahotel. Íme néhány szükségmegoldás a gyarapodó japán hajléktalan- és szegényréteg szállásproblémáinak orvoslására.

A kelet-ázsiai ország számos nagy parkjában régóta szembesül a látogató kék színű műanyagból készült sátorvárosokkal. A hajléktalanok maguk épített szállásainak néha még kiskertje, sőt internetkapcsolata is van. A nehézkesen és drágán bérelhető lakásairól elhíresült Tokióban a segélyszervezetek szerint több mint tízezer hajléktalan lehet, és ebbe nem számolták bele azokat, akik az utóbbi időkben találtak maguknak „kreatív” átmeneti szállást.

A dolgozó szegények rétege folyamatosan növekszik ugyanis Japánban. Legtöbbjüket szerződéssel, munkaerőközvetítő cégen keresztül foglalkoztatják a nagyvállalatok; ez a tavalyi évig azt is jelentette, hogy csak minimális szociális juttatásra voltak jogosultak, vagy egyáltalán nem voltak részesei a társadalombiztosításnak. Ráadásul a válság okozta leépítések során tavaly tőlük váltak meg leghamarabb a cégek, így kidobták őket a vállalat által biztosított szállásról is.

Pénz nélkül – a becslések szerint – legalább hatezren választották hajlékul az internetkávézókat, amelyből az első 1995-ben nyílt Tokióban. A helyek a hasonló európai létesítmények továbbfejlesztett –sokszor azonban dohányfüstös és ablak nélküli – változatai, ahol szeparált, két négyzetméteres bokszokban, kényelmes fotelekben a számítógép mellett újság- és képregényolvasással, tévézéssel lehet eltölteni az időt. Ingyenes az üdítőital, és gyakran még zuhanyzóhelyiség is van.

Az egész estés „pihenőjegy” átszámítva körülbelül négyezer forintba kerül a japán netcafékban, ahol azok is megmegszállnak, akik lekésték az utolsó vonatot. Igaz, nekik a múlt század nyolcvanas éveiben népszerűvé vált, gyakran több száz férőhelyet is kínáló kapszulaszállókat találták ki –de két négyzetméteres, koporsószerű, bár egyáltalán nem kényelmetlen alvóhelyeiket két éve fokozatosan átveszik a szegényebb egyedülállók vagy a tehetősebb hajléktalanok.

A sárga műanyagból készített, szinte teljesen zárt, a folyosótól minifüggönnyel elválasztott kapszulákban nemcsak tiszta ágynemű és tévé, hanem az épületben (kapcsolódó szolgáltatásként) zuhanyzó, gyógyfürdő és még étterem is van. Ennek megfelelően a szolgáltatás sem olcsó, körülbelül hétezer forintba kerül egy éjszakára, de még így is fele egy alsó kategóriás tokiói szálloda, illetve negyede egy ismertebb – olcsó – szállodalánc árainak.

Egy hónapra százharmincezer forint az állandó kapszula bérlése, amelyhez zárható öltözőszekrény és csomagtároló tartozik. Így például Tokió szórakoztató- és volt piros lámpás negyedében, a Kabuki-csóban található óriás kapszulaszálló több száz férőhelye egyharmadának állandó bérlője van. A kapszulalakók ráadásul azt is elérték, hogy az önkormányzatnál állandó lakhelyként regisztrálhassák műanyag fekhelyüket.

A japán munkanélküliségi és szegénységi ráta – különösen a fiatalok körében – növekszik: előbbi idén az öt, utóbbi a tizenöt százalékot haladta meg. Így valószínű, hogy tovább bővül majd az olcsó, nem hagyományos lakhatást kereső japánok köre, a nagyvárosi szegényeknek szánt ötletekre pedig Ázsia más részein is felfigyeltek.

Tiszta ágynemű várja a kapszulahotel lakóit
Tiszta ágynemű várja a kapszulahotel lakóit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.