Belga–francia burkatilalom készül

Valószínűleg csak a belga kormányválság mentette meg a burkát (egész testet és arcot elfedő, hagyományos muszlim öltözet) és a nikábot (arcot eltakaró fekete, szintén hagyományos muszlim viselet).

A belga parlamentnek tegnap kellett volna szavaznia ugyanis a betiltásukról, aminek következtében Belgium lett volna az első európai ország, amely betiltja a két ruhadarabot. A tervezet szerint a törvénysértőknek 15–25 eurós büntetést kellett volna fizetniük, vagy egy–hét napot börtönben tölteniük. A francia kormány szóvivője szerdán jelentette be, hogy Nicolas Sarkozy úgy döntött: a kormány nyújtson be törvénytervezetet a női arcot takaró muszlim viselet közterületen való teljes betiltásáról. A francia elnök döntése meglepetés, hiszen a szóvivő egy héttel korábban azt közölte, hogy az államfő fi gyelembe veszi a legmagasabb fokú francia közigazgatási hivatal, az államtanács ajánlását, amely szerint – a közbiztonságt alapul véve – az ilyen viselet hordható az utcán, de nem a közintézményekben. A tanács szerint a teljes tilalom ellentétben állna az alkotmánnyal.

„Az egész arcot takaró lepel tilalmának általánosnak, minden közterületre vonatkozónak kell lennie, mert a nők méltósága nem kérdőjelezhető meg” – mondta viszont a kormányszóvivő. A tiltás a turistákra is vonatkozna. Franciaországi muzulmán vezetők korábban jelezték, hogy bár az arcot is takaró lepel nem vallási előírás, nem volna tanácsos betiltani. Franciaországban maratoni parlamenti vita után 2004-ben már betiltották a muzulmán fejkendő és más „hivalkodó” vallási jelképek viselését az iskolákban.

Az arcot fedő lepellel kapcsolatos jogi rendelkezések más nyugat-európai országokban is napirenden vannak. Január végén a liberális-konzervatív dán kormány a burka és a nikáb viseletének a közterületeken való korlátozása mellett döntött. Egy közelmúltbeli felmérés szerint a nyugat-európaiak jelentős többsége pártolná a burka nyilvános viselésének betiltását.

A kezdeményezések bírálói szerint éppen ezért olcsó populista fogásról van szó, amivel kifejezetten árthatnak Európa megítélésének a muszlim világban, és a nők helyzetén sem javítanának. A kritikusok az adatokra hivatkoznak: Belgium 400 ezres muszlim kisebbségében (amely a lakosság négy százalékát teszi ki) marginális jelenség a burka vagy a nikáb. 2009-ben 29 nőt állított meg a belga rendőrség, amiért ezeket a ruhadarabokat viselték. A 65 milliós Franciaországban 1900 nő takarja el az arcát.

Nikábot viselő nők egy franciaországi szupermarketben
Nikábot viselő nők egy franciaországi szupermarketben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.