Posztumusz üzent az oklahomai robbantó

Újabb tömeggyilkost érlelnek-e a radikális jobboldal „teadélután” tiltakozásai Amerikában? – vetődött fel az országban a mindenkori legjelentősebb, nem külföldiek által elkövetett amerikai terrorcselekmény 15. évfordulóján.

„Teljes felelősséget vállalok minden tettemért és azért, hogy ki vagyok. Semmiféle módon nem hibáztatom szüleimet vagy neveltetésemet. Egy dilidoki talán azt mondaná, pszichopata vagy szociopata, mivel nem tisztelem az emberi életet. Ellenkezőleg: nagyon is tisztelem, de az emberi lényt is felismerem önmagamban, és azt, hogy az emberi lények ölnek.”

Amerika borzongva hallgatta a héten az 1995-ös oklahomai robbantás – a szeptember 11-e előtti legnagyobb itteni terrorcselekmény – elkövetőjének most először hallható részletes vallomását. Az MSNBC televízió a 168 személy, köztük számos kisgyerek halálát és félezer sebesültet követelő politikai merénylet 15. évfordulójára időzítette a McVeigh-szalagok című dokumentumfilmjét. Ennek alapját a csaknem kilenc éve halálos injekcióval kivégzett egykori háborús veterán, Timothy McVeigh 45 órányi hanganyagon rögzített posztumusz nyilatkozata adta. – Az emberiség történelme során az emberek öltek olyasmiért, amit az előrevalóbb jónak gondoltak. Időnként elfogadható az ölés – mondja immár a „sírból” a fiatalember, aki az első, 1991-es öbölháborúból azt a következtetés vonta le: keményen oda kell csapni. Azt akarta, hogy az általa gyűlölt szövetségi kormány a „hullákat számlálja”. Az időpontot és a helyszínt is szimbolikusan választja ki. Április 19-én, 220 évvel azelőtt dördült el az első lövés az amerikai függetlenségi háborúban, két esztendővel korábban pedig a David Koresh vezette szekta texasi ranchát ért szövetségi rajtaütés ért véget.

E másfél hónapos ostromot McVeigh a közelből figyeli, és egyre gyűlik csak benne a düh a kormánnyal szemben. Az Oklahoma City-i épületet, számos kormányintézmény székhelyét a telefonkönyvből keresi ki. 108 zsák ammóniumnitrát műtrágyából 2,5 tonnás bombát készít, és bérelt kamionon viszi a helyszínre.

Ma mindennek különös jelentősége van. Egy minapi felmérés szerint az amerikaiak véleménye évtizedek óta nem volt olyan negatívWashingtonról, mint most. Egyre durvább a hangvétel a radikális jobboldal tiltakozó megmozdulásain, az úgynevezett teadélutánokon. Megerősödtek a szélsőséges csoportok.

Egyes kommentátorok, így például az oklahomai ügy egykori vezető ügyésze szerint a McVeigh-szalagok bemutatása azzal a veszéllyel jár, hogy „megdicsőül egy hírhedt figura”, akinek most „megafont adtak a kezébe”.

Mások szerint viszont az volt túlzás, hogy az MSNBC, a legbaloldalibb nagy amerikai csatorna műsorvezetőnője az Obama-ellenes kórussal hozta összefüggésbe McVeigh szavait. „Igazán erre célozgatsz, Rachel?! Oklahoma Cityben nem teadélután volt, hanem tömeggyilkosság!” – pirított rá a Philadelphia Daily News kommentárja.

Timothy McVeigh ügyvédjeivel a börtönben
Oklahoma City bombing suspect Timothy McVeigh is shown with his attorneys, Stephen Jones (right), and Rob Nigh, in a photo released June 25 during an interview at the prison last week
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.