Már beindult a kampány Lengyelországban

Rövid és heves kampányra számítanak Lengyelországban, ahol elnököt kell választani a Szmolenszk közelében tragikusan meghalt Lech Kaczynski helyére.

A jobbközép nemzeti-konzervatív elnök ötéves mandátuma egyébként is lejáróban volt, eredetileg idén októberben tartották volna az első fordulót. Bronislaw Komorowski, a szejm elnöke, aki egyben ideiglenes államfő, tegnap június 20-ra írta ki az elnökválasztás első fordulóját, s ezzel gyakorlatilag megkezdődött a választási kampány is. A jogszabály azt írja elő, hogy a jelölteknek öt napon belül választási bizottságokat kell alakítaniuk, s ezeket be kell jegyeztetni. A bizottságoknak ezer támogató aláírását kell megszerezniük. Május hatodikáig a bizottságoknak újabb kilencvenkilencezer aláírást kell begyűjteniük, hogy a jelölt indulhasson a választáson. Az első szűrőn a kis pártok általában már fennakadnak.

Bronislaw Komorowski elkezdte kampányát
Bronislaw Komorowski elkezdte kampányát

A lengyel államfő jogosítványai egyébként nem túl erősek, annak ellenére, hogy közvetlenül választják.A jelenlegi alkotmány viszont meglehetős teret ad arra, hogy az elnök beleszóljon a külügyek és a nemzetbiztonsági, védelmi kérdésekbe. Az elhunytLech Ka czynski például nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy megakadályozza a jelenlegi külügyminiszter, Radoslaw Sikorski kinevezését. Ezt azonban nem tudta megtenni. Arra viszont képes volt, hogy ne írja alá a nagykövetek visszahívásáról és kinevezéséről intézkedő iratokat. (Ezért nem történhetett meg a lengyel nagykövetcsere Budapesten sem. A szerk.) Az előző választáson Lech Kaczynskinek sikerült megvernie a liberális Polgári Platform (PO) színeiben induló Donald Tuskot. A népszerű Tusk ma miniszterelnök, s nem akart újra indulni a posztért. Azt mondta, az igazi hatalom a kormánynál van. Ráadásul olyan alkotmányreformot tervez, amely tisztán parlamenti rendszerré alakítaná Lengyelországot.

A Lengyelországot jelenleg kormányzó két pártnak már vannak jelöltjei. A PO előválasztást tartott, amelyet Bronislaw Komorowski szejm-elnök nyert meg. Ő tehát egyszerre ideiglenes államfő és jelölt. A másik kormányerő a parasztpárt (PSL), amely elnökét, Waldemar Pawlakot indítja. Kicsi az esélye, hogy bejusson a második fordulóba. Ugyanez vonatkozik a baloldalra is. A párt egyetlen országosan népszerű politikusa, Wlodzimerz Cimoszewicz, elutasította az indulást az elnökségért. Az igazi kérdés a jobboldali, nemzeti-konzervatív oldal indulása. Szombaton tartja párttanácsi ülését a Jog és Igazságosság (PiS) párt, a vezető ellenzéki erő.

A párt fő politikusai azon vannak, hogy rábírják Jaroslaw Kaczynskit, vállalja el a jelöltséget. A volt elnök ikerfivére a tragédiát követően pár nappal temetési beszédekben szólalt meg, ahol ismét előadta politikai credóját az erkölcsileg megtisztult, nemzeti és hazafias lengyel államról és társadalomról. A Rzeczpospolita című lap számára készült legújabb felmérés szerint Komorowski 49 százalékot kapna, ha vele szemben indulna Jaroslaw Kaczynski, aki ez esetben 26 százalékra esélyes. A baloldal jelöltje egyelőre 6 százalékra, a parasztpárt elnöke 3 százalékra számíthatna. A kampány azonban csak most indul, a PiS vezére számíthat a lengyelek együttérzésére, ráadásul nagy politikai stratégának tartják, aki képes megtalálni ellenfele gyenge pontjait, s felismeri a társadalomban rejlő negatív energiák, félelmek politikai hatását is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.