'Ez a nő politikai rakéta'

Kinevezésére Angela Merkel kancellár és a CDU elnöke is rábólintott. Az autóiparáról ismert Alsó-Szászország tartomány új szociális minisztere, Aygül Özkan fiatal, konzervatív és muzulmán vallású nő CDU-s párttagkönyvvel. Vagyis megtestesíti mindazt, amit a Németországban élő bevándorlók, elsősorban a közel 2,5 millió török felé nyitó kereszténydemokraták „üzenni” szeretnének.

Európa vezető gazdasági hatalmában a harmincnyolc éves jogásznő személyében először került „migrációs hátterű” politikus (tartományi) miniszteri székbe. A német zöldek társelnöke, Cem Özdemir török származású, de miniszteri bársonyszékre még várnia kell. A Merkel vezette konzervatív-liberális kormánykoalíció egészségügyi minisztere, Philipp Rösler ugyan vietnami származású, de a német nevelőszülei által kilenc hónapos korában egy Saigon környéki árvaházból örökbe fogadott FDP-s politikus nem tipikus bevándorlóeset.

Az 1971-ben Hamburgban született Özkan annál inkább, szülei hat évvel korábban vendégmunkásként jöttek az akkori NSZK-ba. A rendkívül ambiciózusnak tartott német-török politikusnő mindenesetre nem akar csak kvótabetöltő maradni. Szerinte a sikeres integráció egyik alapfeltétele, hogy a bevándorlógyerekek minél korábban megtanulnak németül, és így sokkal eredményesebben érvényesülhetnek a német iskolai rendszerben. Özkan felfogásával nyíltan szembemegy Recep Tayyip Erdogan török kormányfő nézeteivel. A mérsékelt iszlamista politikus ugyanis azt hangoztatja, hogy a Németországban élő török gyerekeknek elsősorban török tannyelvű oktatásra lenne szükségük.

– Ez a nő egy politikai rakéta – írták a német sajtóban a nem csak a távközlési cégeknél villámkarriert befutó Özkanról. A kereszténydemokratákhoz 2002-ben csatlakozott, hat évvel később a tartományi jogú Hanza-város – liberálisnak tekintett – CDU-szervezetének elnökségi tagja lett. Szociális vagy családügyi szakkérdésekkel eddig nem igazán foglalkozott, viszont hétéves kislányát szintén török származású nőgyógyász férjével együtt nevelő Özkan a kezdetektől kiállt a bevándorló hátterű vállalkozók felkarolása mellett.

Aygül Özkan
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.