És április hatodika óta elég sok az újdonság. Biskekben, a fővárosban zavargások törtek ki, mert az ellenzéki vezetőket letartóztatták. A kormányerők a tömegbe lőttek, nyolcvannál több embert megöltek, ezernégyszázat megsebesítettek. A tömeg kormányépületeket foglalt el, az addigi elnök, Kurmanbek Bakijev az ország déli részébe menekült. Az ellenzéki vezetőkből ideiglenes kormány alakult. Az elmúlt napokban kiderült: Bakijevnek nincs valódi háttere a déli országrészben sem. Ezért hajlott a tárgyalásra az őt megdöntő ellenzékkel s utazott tegnap Kazahsztánba megbeszélésekre.

Rövid időn belül ez a második hatalomátvétel ebben az országban. Az elsőt, a „tulipános forradalmat” nagy lelkesedéssel fogadta a „Nyugat”. Az a változás azt bizonyította volna, Közép-Ázsiában is elképzelhető, hogy egy békés népmozgalom elvezet a liberális parlamenti demokráciához. Nem ahhoz vezetett, mert Bakijev ugyanazt tette, mint a többi közép-ázsiai vezető. Az SZKP egykori helyi titkárai családi emírségekké, örökölhető hitbizományokká alakították a köztársaságokat, amelyeket a Szovjetunió szétesése tett önálló állammá. Eleinte úgy látszott, hogy csak Moszkvának fontosak mint lojális szövetségesek a FÁK hű tagjai. Később, 2001. szeptember 11-e után azonban az Egyesült Államok is megjelent a térségben. Szüksége volt az itteni bázisokra afganisztáni hadműveleteihez. Az amerikai katonai jelenlétet először készségesen engedélyezték a helyi vezetők, de végül ez a lelkesedés erősen csökkent. Először is azért, mert Oroszország számára kellemetlen, stratégiai „viszkető érzés”, hogy a szovjet hadsereg volt bázisait az USA használja. A tekintélyuralmi rendszerek egyébként is viszolyogtak az amerikai jelenléttől. Pedig az elmúlt évek arról szólnak, hogy az Egyesült Államok kiválóan együttműködött a legkevésbé demokratikus államokkal is, ha stratégiai, üzleti érdekei azt diktálták.

Most azt látjuk, hogy Otunbajeva új kormányát kész segíteni Oroszország és az Egyesült Államok is. Jó oka van erre mindkettőnek. Moszkva azt szeretné, hogy mutasson ajtót az amerikaiaknak, Washington azonban ennek épp az ellenkezőjére törekszik. Kína is izgatottan figyeli, mi történik ujgur tartománya közelében. Még feszültebb az érdeklődés Üzbegisztánban. Ebben a köztársaságban az al-Kaidának erős helyi lerakata működik. Kazahsztán, a legnagyobb közép-ázsiai állam jelenleg az EBESZ elnöke, feladata a béketeremtés. És érdeke, hogy sem a lázongás, sem a túlzott parlamentarizmus ne szivárogjon át a határokon. A nagy- és kishatalmak tehát feszülten figyelnek, s hajlandók lesznek akár áldozatokra is azért, csak hogy bármilyen stabilitás legyen Kirgizisztánban. A sztálini időkben megvont határok, a még alakulóban lévő nemzetek, a vallási feszültség robbanékonnyá teszik a térséget. A határon túl pedig ott van Afganisztán.