Beatlest hallgatnak a Vatikánban
A gombafejűek feloszlásának negyvenedik évfordulóján a L’Osservatore Romano levette őket a tiltott zenei listáról. A szentszéki napilap a címoldalán rehabilitálta a liverpooli popzenészeket, akik „igaz, hogy drogoztak és züllött életet éltek, nem voltak a legjobb példaképek a fiaatalok számára, de nem is voltak a legroszszabbak. Dalaikat hallgatva már mindez messzinek és jelentéktelennek tűnik” – zengte dicséretét a L’Osservatore azoknak, akik bűneik ellenére „13 albumukkal örökre megváltoztatták a könnyűzene történetét. Most is eredetiek és aktuálisak: velük védekezhetünk a mai könnyűzene borzalmával szemben”.
A L’Osservatore nosztalgiája nem meglepetés, hiszen az új főszerkesztő, Gian Maria Viannal teljesen megújult hangvételű napilap másfél évvel ezelőtt már megbocsátotta Lennonnak egykori felelőtlen kijelentését. Egyedül Ringo Starr-ral nem elégedettek: tőle a L’Osservatore most azt kérdezte, mit csinált az együttes vége óta eltelt évtizedekben azon túl, hogy milliárdosként tengeti életét. A Beatles egykori dobosa flegma nemtörődömséggel kommentálta a szentszéki újság dorgálását.
Ami pedig a L’Osservatore zenei ízlését illeti, amikor tavaly Bruce Springsteen tartott római koncertet, a L’Osservatore „mennyei rockért” kiáltott, prófétává koronázva a rockkirályt.