Akasztják a hóhért Spanyolországban?
Akit gyerekként apjának hitt, valószínűleg anyja megkínzója és gyilkosa. Carla Artés mégis a sírig hálás marad Garzónnak, hogy kiderítette a múltját.
De nem mindenki lelkesedik a spanyol bíró múltfeltárásáért. Az Augusto Pinochet elleni elfogatóparanccsal világhírűvé vált Baltasar Garzón ellen nemrég Spanyolországban vádat emeltek hivatali hatáskör túllépése miatt. A bíró 2008-ban vizsgálódni kezdett a spanyol polgárháború alatt, illetve a diktatúra első éveiben eltűntek ügyében, és sürgette a tömegsírok felnyitását. Ám ezzel megsértette az 1977-es spanyol amnesztiatörvényt, amely az 1936–1975 közötti gyilkosságok elkövetőit felmentette a felelősségrevonás alól.
Garzón néhány hónap után leadta az ügyeket, de ennyi is elég volt, hogy politikai ellenfelei fogást találjanak rajta: a szélsőjobboldali Manos Limpios (Tiszta Kezek) nevű szervezet adta be a panaszt ellene. Luciano Varela, a spanyol legfelsőbb bíróság bírája pedig vádat is emelt, azzal érvelve: Garzón tudta, hogy az általa említett ügyekben nem nyomozhat, de szándékosan figyelmen kívül hagyta az 1977-es amnesztiarendeletet. Vagyis túllépte a hatáskörét. Ha bűnösnek találják a júniusra kitűzött perben, akár tíz év börtönre is ítélhetik, és évekre eltilthatják a munkájától.
A spanyol (baloldali) értelmiség és művészek körében felháborodást váltott ki a Garzón elleni hadjárat, és máris aláírásgyűjtést kezdtek „a francoizmus bűneinek kivizsgálása nem bűncselekmény” szlogennel. Sokan politikai támadást sejtenek a háttérben: a vizsgálóbíró ugyanis az utóbbi hónapokban az ellenzéki konzervatív Néppártot átszövő korrupciós ügyekben nyomozott, és kínos összefonódásokat tárt fel. A Néppárt vezetői közvetve rá is erősítettek a gyanúra, amikor „antidemokratikusnak” nevezték a tiltakozó megmozdulást.
Tény, hogy a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra még mindig kényes téma Spanyolországban: sokak szerint a békés spanyol átmenet egyik alapja (feltétele) az volt, hogy egyszerűen szőnyeg alá söpörték a korábbi bűnöket és jogsértéseket. Vannak, akik attól tartanak, hogy a tömegsírok megnyitása, az exhumálások nemcsak fájdalmas, hanem a stabilitásra veszélyes történeteket is felszínre hoznának. Garzón maga is megosztja a társadalmat, sokan felróják neki, hogy túlságosan szereti a reflektorfényt, jellemzően olyan ügyeket vállal, amelyek népszerűséget és hírnevet hoznak. A neves ír történész, a Garcia Lorca-életrajzot jegyző Ian Gibson viszont a Reutersnek úgy vélekedett: „Spanyolországban népirtást követtek el, amit a mai napig nem vizsgáltak ki. Márpedig egy ország sem léphet előre, ha nem néz szembe a múltjával.”
Meglepő fordulat, hogy tegnap Argentína sietett Garzón segítségére: kísérletképpen három, a spanyol polgárháborúban eltűnt spanyol ügyében adtak be keresetet egy Buenos Aires-i bíróságon. Ezzel épp Garzón módszerét alkalmazzák, aki a nemzetközi jog egyetemességére hivatkozva emelt vádat 1998-ban Augusto Pinochet, majd jó néhány argentin vezető ellen, azzal érvelve, hogy a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében bármely országban el lehet járni. Vagyis nem lehet elbújni a nemzeti amnesztiatörvények mögé...
