Váltási hullám a Bem rakparton - Stumpf Washingtonba tart?

A tárca teljes apparátusát átfogó személyi-szervezeti változások várhatók a Külügyminisztériumban az új kormány megalakulása után. Ezt vetíti előre Martonyi János is. A kijelölt külügyminiszter szerint „sokkal elkötelezettebb apparátus kell és egy világosabb szerkezet”.

A Fidesznél már javában készülnek a tervek a Külügyminisztérium szervezeti és személyi átalakításáról. Névtelenséget kérő forrásaink úgy értesültek, mindkét vonatkozásban naponta új ötletek merülnek fel. Ezek összefüggésbe hozhatók azzal a más tárcáknál is felmerülő dilemmával, hogy a szakmaiság és a politikai megbízhatóság milyen arányban keveredjék a kinevezéseknél.

Egybehangzó értesüléseink szerint a külügyben a felsőbb vezetői szinteken csaknem teljes lesz a  személycsere. Szakállamtitkári szintig várhatóan csak Czukor József szakállamtitkár maradhat a helyén, aki korábban az Információs Hivatal élén tevékenykedett. Egyes vélekedések szerint Martonyi János a magyar EU-elnökség végéig vállalná csak a tisztséget, utódjaként többen máris Németh Zsolt egykori külügyi államtitkárt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetőjét és Prőhle Gergely volt berni és berlini nagykövetet emlegetik.

A tárca egyik „erős embere" közvetlenül a kormányváltás után Németh lehet, aki korábbi posztját visszakapja, valószínűleg új elnevezéssel. Az apparátus „mozgatásáért" ismét Bába Iván volt közigazgatási államtitkár lesz felelős. A felső szintű vezetés tagja lesz várhatóan Győri Enikő fideszes EP-képviselő, Zupkó Gábor, aki jelenleg az EU-apparátusban tölt be felelős tisztséget, valamint Keskeny Ernő egykori moszkvai nagykövet, aki tavaly ősszel már elkísérte Szentpétervárra Orbán Viktort.

A mostani szakállamtitkárok közül Szabó Vilmos visszatér a politikai pályára. Várkonyi László valamelyik
ázsiai misszió vezetésére számíthat, Kiss Tibor és Iklódi Gábor az EU irányában tájékozódik, míg Faller Jenő az új EU-s külügyi szolgálatnál készül elhelyezkedni.

Forrásaink szerint nagyarányú személycserék érlelődnek a nagyköveti posztokon is - egy éven belül 30-40 magyar külképviselet élén lehet váltás.

Visszahívásra számíthatnak azok a nagykövetek, akiket a Fidesz politikai kinevezetteknek tekint - így például Vastagh Pál Ottawában, Udvardi Iván Hágában, Balogh András Bangkokban, Bársony András Kijevben. Forrásaink csaknem teljes őrségváltást valószínűsítenek a szomszédos államokban. Ugyanez a helyzet a kiemelten fontos országok - az USA, Németország, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország - esetében.

A nemzetközi szervezeteknél aligha remélhet „jóindulatot" az új kormányzat részéről Akóts Klára Genfben vagy Fekszi Márta New Yorkban. A jövendő nagyköveti kinevezettek között emlegetik a külügyben Stumpf Istvánt, aki állítólag Szombati Bélát válthatja Washingtonban. (Értesülésünk szerint Stumpfot még nem keresték meg ez ügyben.) Rockenbauer Zoltán egykori kulturális miniszterben többen az új párizsi nagykövetet látják. A politika túlzott előtérbe kerülését forrásaink főleg a magyar EU-elnökség előkészítését végző apparátus kapcsán tekintik nagy veszélynek - itt állítólag a Fidesz különösen sok „friss erő" bevonását fontolgatja.

A határon túli magyar kisebbségek ügyei feltehetőleg önálló államtitkárság kezében összpontosulnak majd. Egyes hírek szerint vezetésére a kolozsvári születésű Gál Kinga fideszes EP-képviselő kaphat megbízást. Értesülésünk szerint az új intézmény a hazai nemzeti kisebbségekkel, a cigánysággal és az egyházi támogatásokkal is foglalkozik majd.

Megkeresésünkre Németh Zsolt nem kívánt reagálni a „személyi kombinációkra". Amíg a külügyi tárca anyagi mozgástere nem világos, felesleges azon elmélkedni, hogyan lehet a legszakszerűbben és  legelkötelezettebben dolgozó, jól megfizetett külügyi struktúrát kiépíteni. Márpedig az anyagi kondíciók csak az  új kormány megalakulása után válnak majd világossá - tette hozzá.

Martonyi János a külügyminiszteri bársonyszék felé siet (a kép 2006-ban készült)
Martonyi János Corinthia Aquincum Hotel Aqvincum
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.