Atomcsúcs Washingtonban

Ötven küldöttséget, köztük 38 ország állam- és kormányfőjét várták vasárnap az amerikai fővárosba, a hivatalosan hétfőn kezdődő, kétnapos nukleáris csúcstalálkozóra. Jelen lesz a világ kilenc atomhatalma közül nyolcnak a vezetője, köztük a kínai és az orosz elnök is. Észak-Korea nem kapott meghívást.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt helyettesítik, sajtójelentések szerint azért, mert jelenléte csak felzaklatná az arab világot a zsidó állam nukleáris kapacitása ürügyén. Késhegyre menő vitákra nem kell számítani, a zárónyilatkozatot már elő is készítették.

– Elismerik majd, hogy a nukleáris terrorizmus komoly veszély, támogatják BarackObama elnök erőfeszítéseit, hogy négy év alatt minden sérülékeny nukleáris anyagot biztonságba helyezzen, és lépésekre kötelezik el magukat az egyes országok annak megakadályozására, hogy terroristák, bűnözői csoportok nukleáris fegyverekhez szükséges anyagokhoz jussanak – árulta el a lényegét Gary Samore, az amerikai nemzetbiztonsági tanács igazgatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.