Ezt a véleményt azonban nemcsak a pártelnök és holdudvara, hanem Robert Fico kormányfő is többször élesen elutasította. Szerintük az SNS a nemzeti és keresztény értékrendet képviselő, történelmi párt.

Ez utóbbi tény, hiszen 1871-ben alapították, azzal a céllal, hogy legyen a szlovákságnak érdekképviselete a magyar uralkodó körök kisebbségellenes politikájával szemben. Valószínűleg emiatt még a szlovák ellenzéki pártok sem határolják el magukat az SNS-től annak alpári és nacionalista megnyilvánulásai miatt, legfeljebb néhány parlamenti képviselő egyénileg, a saját nevében teszi ezt.

Abban viszont csaknem teljes az egyetértés, hogy szélsőségesnek egyértelműen az újfasiszta Szlovák Testvéri Közösséget (Slovenská pospolitost) lehet nevezni. Ezt a tömörülést nemrég ugyan jogerősen betiltották, ám a tagjai továbbra is szerveznek tiltakozó meneteléseket. Több vezetőjük pedig a Mi Szlovákiánk Néppárt (NSLS) listáján indul a júniusi választásokon. Céljuk, hogy bejussanak a pozsonyi képviselőházba, de erre a politikai elemzők szerint nincs esélyük.

Csehországban a jobboldali Munkáspártot nemrég tiltotta be az illetékes prágai bíróság, az utódszerveződésnek sincs semmi esélye akár csak megközelíteni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Mindez annak is köszönhető, hogy a jó hírnevükre kényesen ügyelő politikai tömörülések semmi szín alatt sem bratyiznak, még csak szóba se állnak ezekkel a szélsőségesekkel. A neves közéleti személyiségek pedig ugyancsak jó példával járnak elöl.