Geert Wilders holland Szabadságpártja 15 százalékot kapott, a korábban ismeretlen Brit Nemzeti Pártra 900 ezren szavaztak, két mandátumhoz jutott a szélsőséges Nagyrománia Párt, és Magyarországon valósággal berobbant a köztudatba a Jobbik. Csak néhány példa a tavaly nyári európai parlamenti választás „győzteseire”. Bár az EP-szavazás jelentőségében nem hasonlítható a nemzeti voksolásokhoz, az európai radikális pártok megerősödésének trendjét híven tükrözte. A gazdasági válság miatt fokozódó társadalmi-egzisztenciális félelmek közepette, a gyakran megújulásra képtelen néppártok mellett mintha a szélsőjobb kínálna új alternatívát a választóknak.

Britta Schellenberg, a müncheni CAP kutatójának az interneten is olvasható elemzése szerint a kelet- és nyugat-európai szélsőjobboldal között legfeljebb annyi a különbség, hogy míg Nyugaton a bevándorlókkal és az iszlámmal szembeni félelmek, Keleten a romákkal és a zsidókkal szembeni előítéletek táplálják ezeket a mozgalmakat. De alapjaikban azonosak: a másságtól való félelem, a homogén társadalmak iránti vágy áll a háttérben. Hasonlóak abban is, hogy a demokratikus pártokat korruptnak és hiteltelennek tartják, és új rendszert, erős kezű vezetést sürgetnek. És meghallják az idők szavát is: míg korábban a nyugati szélsőjobboldal – például az osztrák Szabadságpárt – liberális gazdaságpolitikát hirdetett, addig ma már inkább a globalizáció- és kapitalizmuskritika a jellemző: a bankok és a gazdagok minden rossz okozói.

Hogyan reagálnak a szélsőjobb térnyerésére a demokratikus pártok? Kirekesztéssel, netán a szlogenek egy részének átvételével? Ahány ország, annyi modell. Németországban például a kereszténydemokraták kínosan ügyelnek arra, hogy ne kerüljenek semmilyen kapcsolatba radikális politikusokkal –legalábbis országos szinten.

– Amikor a „nemzeti demokraták” (NPD) először bekerültek a szászországi tartományi parlamentbe, a demokratikus pártok első reakciója a tehetetlenség, a megdöbbenés volt. Majd elkezdték bojkottálni az NPD-s felszólalókat, kivonultak az ülésteremből. De kiderült: ennek semmi értelme, legfeljebb rokonszenvet kelt az NPD-sek iránt, hiszen a közvélemény egy része elkezd azzal érvelni, hogy „ők is demokratikusan megválasztott párt”. Más módszert kell tehát választani – mondta lapunknak telefonon Anetta Kahane, a szélsőségek és a rasszizmus elleni berlini Antonio Amadeu alapítvány vezetője.

Bár a németek szeretik azt hangoztatni, hogy semmilyen együttműködésre nem hajlandóak a szélsőjobbal, önkormányzati szinten nemegyszer előfordul, hogy az NPD-s politikus előáll egy vállalható javaslattal (például óvodalétesítéssel), amire a többiek gyorsan rábólintanak. És máris sikerült kitörnie a politikai karanténból. Kahane úgy látja, hogy Szászországban, ahol az NPD már másodszor jutott be a parlamentbe, tartományi szinten is van hajlandóság az együttműködésre a CDU és a szélsőjobb között. Ennek történelmi okai lehetnek: Drezda második világháborús bombázása miatt hajlamosak az itt élők „áldozatnak” tekinteni magukat. A szintén keletnémet Mecklenburg–Előpomerániában viszont konzekvensebb a szélsőjobb elutasítása.

– A szélsőjobbal folytatott vita és a kényes kérdésekkel való szembenézés nem feltétlenül a politikai pártok feladat, hanem az egész társadalomé – figyelmeztet Kahane, hogy a civil társadalom sem úszhatja meg, hogy állást foglaljon a szélsőjobbal szemben.

Anetta Kahane szerint Németországban mind a konzervatív pártok, mind a baloldal felelős azért, hogy a szélsőjobboldali NPD egyáltalán bejuthatott a tartományi parlamentekbe. A konzervatívok sokszor nagyon hasonló témákkal (például burkolt idegenellenességgel) igyekeztek szavazatokat gyűjteni, de Szászországban még arra is akadt példa, hogy egy CDU-s politikus ugyanazokkkal a szlogenekkel (munka, család, haza) kampányolt, mint NPD-s ellenfele. A populizmus és a radikalizmus közötti különbség olykor igencsak elmosódott. De hibás a baloldal is, mert sokáig nem vette elég komolyan a szélsőjobboldali veszélyt Kelet-Németországban, és szociális okokkal mentegette a megerősödő szélsőséget. Ráadásul a keletnémet PDS globalizációellenes hozzáállása is „megágyazott” a radikális jobboldalnak, amely a gazdasági programját tekintve most már „balról előz”, és hirdet (nemzeti) szocializmust.

A németországi NPD hívei, „Védjétek meg magatokat!” és „Munkát a németeknek” transzparensekkel