Távirati stílusban

Medvegyev találkozott Janukoviccsal

Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn fogadta ukrán kollégáját, Viktor Janukovicsot, aki rövid magánlátogatásra érkezett az orosz fővárosba. A megbeszélés tartalmáról anynyit közöltek, hogy az informális találkozó során a két államfő ebéd közben a kétoldalú együttműködés kérdéseit vitatta meg. Janukovics röviddel beiktatása után, március elején látogatott először államfőként Moszkvába. A két fél között felhalmozódott feszültség, számos vitás kérdés megoldását helyezte kilátásba, de az ukrán felet legjobban érdeklő kérdés, a földgáz ára akkor nem került szóba, vagy legalábbis erről nem hoztak nyilvánosságra semmit. (MTI)

Kivégzések Észak-Koreában

Nem egy, hanem két tisztségviselőt végeztek ki Észak-Koreában, miután őket tették felelőssé az ország tavalyi, balul sikerült pénzreformjáért – derült ki egy dél-koreai hírportál hétfői jelentéséből. A Yonhap szöuli hírügynökség márciusban már beszámolt Pak Nam Ginak, a Koreai Munkapárt volt pénzügyi és tervezési osztályvezetőjének, a pénzreform „atyjának” a kivégzéséről. A portál szerint a két férfit március 12-én a phenjani stadionban lőtték agyon. (MTI)

Orosz fegyverek Venezuelának

Az ötmilliárd dollárt is meghaladhatja a Venezuelába irányuló orosz fegyverexport értéke – jelentette ki hétfőn Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök. Putyin fegyveripari szakemberekkel tárgyalva mondta ezt Moszkvában, miután hazatért venezuelai útjáról, amelyen az olajipari, az atomenergia-ipari és a védelmi együttműködésről tárgyalt. A látogatás alkalmával nem kötöttek új fegyverkereskedelmi megállapodásokat, de Putyin fogadkozott, hogy országa növelni fogja a latin-amerikai országba irányuló fegyverexportot. (MTI)

Tüntetések Thaiföldön

A thaiföldi kormány beadványban kérte a bíróságtól hétfőn a több tízezer vörös inges ellenzéki tüntetésének leállítását. Thakszin Sinavatra száműzetésben élő megbuktatott thaiföldi kormányfő hívei több hete tüntetnek a fővárosban Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök azonnali távozását és új választások kiírását követelve. A tüntetők hétfő reggel behatoltak a bangkoki választási bizottság épületébe – közölték szemtanúk. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.