Tálib merényletek Pakisztánban

Pokolgép robbant az északnyugat-pakisztáni Malakand régió Timargarah városában egy világi párt rendezvényén hétfőn, legalább 43 ember életét vesztette; néhány órával később Pesavarban fegyveresek támadtak az amerikai konzulátusra és robbanások is hallatszottak.

A tegnapi pesavari támadás elkövetését a tálibok vállalták magukra, megtorlásul az amerikai pilóta nélküli repülőgépek által végrehajtott támadásokért.

A Dir körzetben lévő Timargarah városban az Avami Nemzeti Párt (ANP) nagygyűlésén követtek el öngyilkos merényletet: a támadás következtében negyvenhárman meghaltak és több mint százan megsebesültek – közölte a legközelebbi kórház vezetője. A párt, az ANP a tartomány kormányzó pártja, és támogatja a hadseregnek a tálib fegyveresek elleni offenzíváit. Dir körzet a Szvat-völggyel szomszédos, amelynek ellenőrzéséért tavaly a hadsereg nagyszabású katonai műveletet folytatott.

Néhány órával később fegyveresek rátámadtak a pesavari amerikai konzulátust őrző egyik katonai posztra. A térségből szemtanúk és a rendőrség szerint három – más források szerint öt – robbanás hallatszott. A televíziókban mutatott képeken sötét füstoszlop gomolygott az északnyugat-pakisztáni nagyváros katonai negyede fölött, ahol a konzulátus épülete is áll.

Gulam Husszain pakisztáni rendőrtiszt elmondta: a pesavari támadás célpontja az amerikai konzulátus volt. Tíztizenöt állig felfegyverzett támadó megpróbált behatolni a konzulátusra. Először egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, majd az épület őrei viszonozták a tüzet. További detonációk történtek. A rendőrség négy helyen fel nem robbant robbanószereket is talált.

Sziraj Afridi helyi lakos elmondta: a támadók két gépkocsin érkeztek. Többen közülük kézi páncéltörő gránátvetővel voltak felszerelkezve. Tüzet nyitottak a konzulátust őrző biztonsági személyzetre, ezután hallatszottak a detonációk.

A támadás során rendőrségi adatok szerint hatan meghaltak: négy támadó, egy rendőr és egy hatodik ember, akit még nem azonosítottak. A korábbi beszámolók még tizenkét halottról szóltak.

„Vállaljuk az amerikai konzulátus elleni támadást, megtorlásul amerikai pilóta nélküli repülőgépek által végrehajtott támadásokra” – közölte telefon Azam Tarik, a tálibok szóvivője, aki további merényleteket is kilátásba helyezett.

A konzulátuson hivatalosan nem tartózkodik amerikai személyzet egy éve, azóta, hogy a városban véres merényletek sorozatát követték el.

Az iszlámábádi amerikai nagykövetség szóvivője is megerősítette, hogy az amerikai konzulátus volt a pesavari támadás célpontja. Ariel Howard ugyanakkor azt nem tudta megmondani, hogy keletkeztek-e károk az épületben, és a támadásnak vannak-e áldozatai.

Pesavar a törzsi terület közelében fekszik, ahol a hadsereg offenzívát folytat a tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fegyveresei ellen. A lázadók alig két és fél év leforgása alatt közel 3200 halálos áldozatot követelő robbantásokat és támadásokat hajtottak végre Pakisztán-szerte.

Füstfelhő gomolyog a pesavari amerikai konzulátus környékén a robbantások után
Füstfelhő gomolyog a pesavari amerikai konzulátus környékén a robbantások után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.