Az FBI a jobboldali szélsőségesek nyomában

Clayton, Michigan. – David Brian Stone és felesége, Tina, nem csináltak titkot abból, hogy egy milíciához tartoznak, mondják a szomszédaik. A házaspár gyakran megengedte, hogy terepszín katonaruhákba öltözött látogatóik falusi földutak kereszteződésénél álló lakókocsijuk előtt verjenek sátrat, és a fegyverropogás rutinügy volt.

„Nem hiszem, hogy nagy ügy Michiganben, ha valaki egy milícia tagja”, mondja Tom McDormett, az egyik szomszéd. „A lövészetet gyakorolták, de ez nem nagy dolog. Az emberek errefelé gyakran megteszik”, tette hozzá. McDormett múlt szombaton este azonban távcsövön nézte, amint a rendőrség megrohanta Stone-ék házát, feltépve a furnérlemezeket a két összekapcsolt lakókocsiról, hogy a padló alatt kutassanak. Hétfőre Stoneék már zöld rabruhában ültek a detroiti szövetségi bíróság épületében, ketten a kilenc vádlottból, akiket zendüléssel és ezt szolgáló fegyverhasználattal vádolnak a Holder igazságügyi miniszter által „alattomos tervnek” nevezett ügyben. Az Igazságügyi Minisztérium vádirata szerint a gyanúsítottak egy „apokaliptikus” keresztény milíciához tartoztak, amely rendvédelmi szervezetek tagjainak meggyilkolását tervezte, azt remélve, hogy kormányellenes felkelést robbanthatnak ki. Ez a legutóbbi példa a jobboldali milíciák megélénkült tevékenységére. A bírósági beadvány szerint a magát Hutareenek nevező csoport azt tervezte, hogy meggyilkolja a rendvédelmi szervek egy meg nem nevezett tagját, majd bombákkal támad a temetési menetre. Olyan robbanószerkezeteket használtak volna, mint amilyeneket az iraki felkelők az amerikaiak ellen.

„Ez a csoport egy példája azoknak a radikális és szélsőséges csoportoknak, amelyek megtalálhatók társadalmunkban”, nyilatkozta Andrew Arena, az FBI-nak az üggyel foglalkozó különleges detroiti ügynöke. „Az FBI nagyon komolyan veszi az effajta szélsőséges csoportokat, különösen azokat, amelyek ártatlan polgárokat és az Egyesült Államok rendvédelmi szerveinek a polgárokat védő tagjait veszik célba.”

A Hutaree – a szót Stone találta ki a keresztény harcosok megjelölésére – a helyi rendőrséget a szövetségi kormány „közkatonaságának” tekintette, a szövetségi kormányt pedig ellenségének tartotta, amely másokkal együtt – úgymond – az „Új világrendben”, az Antikrisztus megbízásából dolgozik, így a vádirat.

A hét végi rajtaütések során Michiganben, Ohióban és Indianában vették őrizetbe a vádlottakat, közölte az Igazságügyi Minisztérium. (...) Az esküdtszék titkos eljárásban jóváhagyta ellenük a vádemelést.

Egy rendőrségi illetékes szerint az összeesküvés a jelek szerint nincs öszszefüggésben azokkal a közelmúltbeli fenyegetésekkel, amelyeket a demokrata párti törvényhozók kaptak azután, hogy megszavazták az ország egészségügyi ellátórendszerének átalakítását. (...) A csoport webportálja arra utal, hogy inkább apokaliptikus vallási elképzelések foglalkoztatták őket, mintsem valamiféle szocialista térnyeréstől való félelem. A portálon ritkán térnek ki világi politikai kérdésekre, így például egy oldalt az európai egyesülésről folytatott vitának szenteltek, arra utalva, hogy Javier Solana magas rangú európai tisztségviselő maga lehet az Antikrisztus. (...)

A Belbiztonsági Minisztérium 2009 áprilisában jelentést adott ki, amelyben óvott a jobboldali terrorizmus veszélyétől. Kiváltó okként a gazdasági nehézségeket, fekete államelnök megválasztását és az USA szuverenitása elleni feltételezett fenyegetéseket jelölte meg.

Mark Potak, aki a Southern Poverty Law Center jobboldali csoportokat figyelemmel követő programját vezeti, elmondta, először tavaly tűnt fel nekik a Hutaree, akkor, amikor megszaporodtak a „hazafi” mozgalom új alakulatai, rasszista gyűlöletcsoportok, szélsőséges bevándorlóellenes szerveződések, keresztény milíciák.

„Napjainkban mindenfajta radikális jobboldali csoportok gyors növekedésének vagyunk tanúi, különösen a milíciák világában”, mondotta.

A vádirat szerint a Hutaree az ellenségeivel szembeni háborúval számolva „katonai jellegű kiképzést” folytatott, gyakorolva a fegyverhasználatot, a „közelharcot” és a „gerilla-rajtaütéseket”. A kis csoport fegyvereket, lőszert, egészségügyi felszereléseket, egyenruhákat, távközlési berendezéseket, valamint „robbanóanyagokat és más, pusztító szerkezetekhez szükséges alkatrészeket” szerzett be.

A tagok azt tervezték, hogy a rendőrség megtámadása után visszavonulnak több, előre kijelölt „gyülekezőpontra”, s ott várják a nyomukba eredő hatósági embereket. Előkészítették harci állásaikat csakúgy, mint a „drót érintésére robbanó, illetve távirányítású” bombáikat.

„Abban hittek, hogy ez az akciójuk katalizátorként szolgál majd a kormány elleni szélesebb körű felkelésre”, olvasható a vádiratban.

Ráadásul Stone bejelentette, hogy áprilisban „titkos felderítő gyakorlatot” rendeznek, amikor is „bárki, aki véletlenül felbukkan a gyakorlaton és nem ért egyet a Hutaree követeléseivel, megölhető”. Barbara McQuade, Michigan állam keleti kerületének szövetségi államügyésze elmondta: a kormány azért csapott le a csoportra az elmúlt hét végén, mert ez a gyakorlat „lehetőséget adott volna arra, hogy gyanútlan emberek veszélybe kerüljenek”. (…)

A cikk 2010. március 29-én jelent meg a The New York Times hasábjain.

Rendőri rajtaütés a Stone házaspárnál
Rendőri rajtaütés a Stone házaspárnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.