Kína már tárgyalna Iránról

Beleegyeztek most a kezdésbe. A tartalmi kérdések majd a következő lépést jelentik előre – kommentálta New Yorkban Bernard Kouchner francia külügyminiszter a hírt, miszerint Kína ráállt, hogy tárgyaljon az Iránnal szembeni szankciókról az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Ez jelentős diplomáciai fordulatnak számít, mert Peking eddig ezt helyből ellenezte, megfigyelők szerint részben az iszlám köztársaságtól való energiafüggősége okán.

– Kína nagyon is aggódik a mostani helyzet miatt, és fokozza együttműködését minden féllel – közölte Qin Gang pekingi külügyi szóvivő. Azt is bejelentette egyben: Hu Jintao államfő az amerikai kontinensre tervezett útján Washingtonba is ellátogat, hogy jelen lehessen a tíz nap múlva itt esedékes globális nukleáris csúcsértekezleten. Latin-amerikai úti céljai – így Brazília vagy Venezuela – is óvatosságra intenek ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy Kína mint a BT állandó, vétójoggal rendelkező tagja mennyire adja olcsón támogatását az Iránnal szembeni szankciók amerikai részről „bénítónak” szánt újabb köréhez. Mint ismert, Lula da Silva brazil elnök, akinek országa a BT nem állandó tagja, sőt soros elnöke, élesen ellenzi, hogy Iránt a „sarokba szorítsák”. Ezt a nem állandó tagok közül Libanon (a májusi soros elnök) és Törökország is így látja. Mindez önmagában nem veszélyeztetné ugyan a határozat majdani elfogadását (az öt „nem” szavazattal is lehetséges), de a nemzetközi közösség viszonylagos megosztottságát tükrözi.

Barack Obama amerikai elnök a héten, oldalán francia kollégájával, Nicolas Sarkozyvel arról beszélt, hogy „heteken belül” eredményre számít az ENSZ-székházban. Amerikai bejelentés szerint a nemzetközi közösség egy platformra került a P5+1 formáción belül – ez a BT öt állandó tagját és Németországot jelenti. Kína mint a „leggyengébb láncszem” jelentőségével Irán is tisztában van, noha bagatellizálni igyekszik közben a tervezett szankciók jelentőségét.

Szaid Dzsalili, Teherán főtárgyalója csütörtökön éppen Pekingbe látogatott.

ett: az Egyesült Államok kész „felvizezni” a szankciókat, hogy megnyerje az összes állandó BT-tag támogatását. Eszerint lemondott volna a nemzeti légitársaság, az Iran Air és hajózási megfelelője teherszállításainak átfogó tilalmáról, a szállításokra kötött globális biztosítási embargóról, valamint Irán kitiltásáról a nemzetközi pénzpiacokról. A cikket másnapP. J. Crowley külügyi szóvivő azzal cáfolta, hogy mivel még el sem kezdték köröztetni a határozattervezetet a BT tagjai között, nem lehet „felvizezésről” beszélni.

A busheri atomerőmű, Teherántól délre
A busheri atomerőmű, Teherántól délre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.