Ugyanaz a kép tárult a szemem elé, mint amelyet az egyik külföldi hírügynökség tegnapi fotósorozatán látok: azzal a különbséggel, hogy most mentősök és a belügyminisztérium elit alakulatának emberei vérző fejű utasokat terelnek ki a metróállomás épületéből. Ha harminc évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy terrortámadás színhelyeként látom viszont a Park Kulturit, nyilván nem hiszek neki. Mint ahogy most is csak nagyon nehezen. A robbantás másik helyszínének, a Lubjanka megállónak a szimbolikáját még értem: ezen a téren magasodik az egykori KGB, a mai Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) székháza. De mit akartak üzenni a terroristák a Park Kulturi felrobbantásával?

A moszkvai metró persze önmagában is szimbólum. Első állomásai még a sztálini időkben épültek, s mint a szocialista realizmus múzeumait, turistalátványosságként is mutogatják a különböző megállókat. Van mit nézni rajtuk. Az egykori építtetők nem spóroltak, a legdrágább anyagokat használták fel a díszítéshez. Van állomás, amelynek falait ólomüveggel burkolták, másutt az aranyozással sem takarékoskodtak, a munkásosztály és a parasztság dolgos hétköznapjait pedig márvány domborművekkel ábrázolták. A legtöbb állomás, mint a Park Kulturi is, mélyen a föld alatt van, hiszen a metrót óvóhelynek is szánták, és a második világháború során használták is erre a célra.

De a tegnapi gyilkos terrortámadás célpontja nem e letűnt világ építészete volt. A moszkvai metró naponta 8-9 millió embert szállít, csúcsforgalomban ki- és beszállni is alig lehet. A két öngyilkos robbantás félórás különbséggel, a reggeli csúcsforgalomban érte az állomásokat. Kétségtelenül azzal a szándékkal, hogy minél több legyen az áldozat.

Sem a gyilkos cél, sem az elkövetők kiléte nem ismert ma még, csak az, hogy március 29. immár az oroszok fekete napja. Tíz évvel ezelőtt éppen e napon volt a zsani-vegyenói rajtaütés. A második orosz–csecsen háború idején ekkor ölték meg az OMON nevű orosz különleges alakulat ötvenkét tagját a csecsenföldi Zsani-Vegyeno körzetében. A támadás komoly zavart okozott a Kremlben, hiszen éppen azokban a napokban jelentették diadalittasan, hogy Csecsenföld az orosz hadsereg ellenőrzése alatt áll. Ma is hasonló a helyzet: a Moszkva-barát csecsen vezetők már-már feledni látszanak, hogy a nép lelkében élő Sztálin-ellenes gyűlölet elpárolgott, az egykori tömeges deportálás szerintük már történelem. De nem így van. Igaz, hogy a felkelések jórészt áthelyeződtek az észak-kaukázusi krétakör más pontjaira, főleg Dagesztánba és Ingusföldre, de Doku Umarov, a csecsen lázadók mai vezére tesz arról, hogy halljanak róla. Legutóbb a tavaly novemberben a Nyevszkij Expressz ellen elkövetett, 26 emberéletet követelő robbantással. Célja a Kaukázusi Emírség megalakítása, sőt a szent háború kiterjesztése a Kaukázuson túlra. Krétája egyre nagyobb köröket rajzol a térképre.