Obama váratlanul Kabulba érkezett

Váratlanul Kabulba érkezett helyi idő szerint vasárnap este Barack Obama amerikai elnök, aki Hamid Karzai elnökkel találkozott villámlátogatása keretében. Obama megválasztása óta először látogatott el Afganisztánba.

Az amerikai elnök Karzaival folytatott tárgyalásain elmondta, hogy optimizmusra ad okot Afganisztán fejlődése, a hadsereg fellépése a lázadók ellen, valamint a közszolgáltatások jobb állapota. Mindazonáltal kérte őt, hogy erőteljesebben lépjen fel a korrupció ellen, javítsa tovább a kormányzati és a jogrendszer teljesítményét.

Karzai megköszönte Obamának az Egyesült Államok támogatását, és kifejezte abbéli reményét, hogy a két ország együttműködése folytatódik, aminek eredményeképpen egy erős Afganisztán már megáll a saját lábán is. Egy fehér házi szóvivő pedig nem sokkal később bejelentette, hogy Karzai Obama meghívására május 12-én Washingtonba látogat.

Az előzetes bejelentés nélküli vizit során Obama Hamid Karzai elnökkel és kormányának tagjaival találkozik, valamint ellátogat amerikai katonai egységekhez is. Az amerikai elnök tájékozódik az afganisztáni helyzetről Stanley McChrystal tábornokkal, az amerikai és a NATO-erők parancsnokával, továbbá Karl Eikenberry kabuli nagykövettel tervezett megbeszélésein is.

Obama a Kabul melletti Baghram légi támaszpontra érkezett repülőgépével, innen helikopterrel repült Kabulba, ahol az elnöki palotában kezdte el a megbeszéléseket Karzaival. Az afgán elnököt is csak egy órával korábban értesítették Obama érkezéséről. Tegnap este hírügynökségek úgy tudták, hogy az amerikai elnök várhatóan csak néhány órát tölt Afganisztánban.

Obama eddig egyszer járt Afganisztánban, egy hivatalos kongresszusi küldöttség tagjaként 2008-ban, amikor még csak elnökjelölt volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.