A német nyelv emancipációjának egyik fő szószólója maga Guido Westerwelle. A 2.0-ás Merkel-kormány alkancellárja már múlt őszi hivatalba lépésekor azzal hívta fel magára figyelmet, hogy egy berlini sajtóértekezleten hiába kért tőle a BBC tudósítója angol nyelvű választ, Westerwelle az újságíró sokadik próbálkozását azzal söpörte le: –Németországban vagyunk, és itt németül beszélünk!

A szabad demokrata pártelnök megbánta ugyan az érdesebb megfogalmazást, de az interneten rendkívül népszerűekké váltak azok a videofeltöltések, amelyekből kiderült: Westerwelle gyakran hadilábon állt az angollal. Párizsi bemutatkozó látogatásán pedig a helyi újságírók többször próbálták rávenni francia nyilatkozatra, a berlini vendég azonban udvariasan „hárított”. Mint mondta, szókincse mindössze arra elegendő, hogy üzletben vagy étteremben elboldoguljon.

Westerwelle angol fordulatainál sokkal kínosabb az EU új energiaügyi biztosának, a kereszténydemokrata Günther Oettingernek – a netre szintén feltöltött – egyik korábbi szereplése. A németül is erős dialektusban beszélő volt badenwürttembergi tartományi kormányfő a közönségét is sokkoló kiejtéssel olvasta fel előre megírt felszólalását.

A Catherine Ashton bárónőhöz levélben forduló Westerwelle úgy fogalmazott: Európában legalább százmillió embernek a német az anyanyelve, ezért elvárható, hogy a polgárbarát külügyi szolgálat a német nyelvű megkereséseket németül válaszolja meg. Az EU-külügyminiszter környezetében nem örültek a felvetésnek: attól tartnak, hogy a németeken felbuzdulva az olaszok és a spanyolok is „beindulnak”. A nyelvi kezdeményezés mögött persze a posztokért zajló csaták húzódnak. Westerwelle szerint csak olyan diplomaták kerülhetnek vezető pozícióba, akik több nyelven, köztük németül is beszélnek.