Háborús játékok a Sárga-tengeren
A hajó fedélzetén mintegy száz fő tartózkodott, közülük sokan a vízbe ugrottak. Hírügynökségi jelentések szerint hatvan embert sikerült kimenteni, ám félő, hogy lesznek halálos áldozatok.
Az első jelentések még arról szóltak, hogy a hajón ismeretlen eredetű robbanás történt, de később kiderült: nagy valószínűséggel találat érte. A délkoreai kormány válságtanácskozást rendelt el, a nemzetvédelemhez kapcsolható miniszterek az elnökkel együtt egy föld alatti bunkerban gyűltek össze. Azt egyelőre senki sem erősítette meg, hogy Észak-Korea áll a támadás mögött.
Az incidens a vitatott tengeri határszakasz közelében történt, ahol gyakoriak az összetűzések. A két Korea technikailag még mindig háborúban áll egymással, mert az 1950–53-as háborút csak fegyverszüneti egyezmény zárta, békemegállapodás azóta sem született. A tengeri határt egyoldalúan az amerikaiak vezette ENSZ-parancsnokság jelölte ki, és Phenjan a mai napig nem fogadja el – emlékeztet a BBC.
A feszültség a két ország között az utóbbi időben ismét erősödött: januárban Phenjan egy hadgyakorlat részeként rakétákat lőtt ki a határ közelében, a déliek viszonozták a tüzet. A legutóbbi, halálos áldozatot is követelő incidensben tavaly novemberben egy északi tengerész vesztette életét. Észak-Korea március 8-án bejelentette, hogy a küszöbönálló dél-koreai–amerikai közös hadgyakorlat alatt teljes harckészültséget rendelt el.
A Phenjan által atomháborús manővernek minősített hadgyakorlat körülbelül két hétig tart, és célja a szövetségesek harckészültségének felmérése. Bár a hadgyakorlat minden évben éles kijelentéseket vált ki a phenjani vezetés részéről, évtizedek óta nagyobb incidensek nélkül zajlott – tegnapig.
Elemzők szerint – ha a támadást valóban egy északi hajó követte el – a háttérben az állhat, hogy Kim Dzsong Il északkoreai elnök így akar erőt demonstrálni, és megerősíteni otthoni pozícióját, mielőtt kinevezné hivatalos utódjának egyik fi át a parlament április 9-én kezdődő ülésén. De elképzelhető az is, hogy Phenjan ily módon szeretné „felsrófolni” a téteket ahhoz, hogy visszatérjen az egy éve szünetelő nukleáris leszerelési tárgyalásokhoz.
Példa nélküli atomcsapásokkal fenyegette meg az észak-ko reai hadsereg pénteken Dél-Koreát és az Egyesült Államokat, mert szerinte e két ország meg akarja dönteni az észak-koreai szocialista rendszert. Az észak-koreai hadsereg vezérkarának szóvivője – egy dél-koreai lap írására alapozva véleményét – azt állította, hogy „az amerikai imperialisták és dél-koreai háborús uszító bábjaik kétségbeesett kísérleteket tesznek” a phenjani hatalom megdöntésére. „Azok, akik meg akarják dönteni az északkoreai rendszert, a legyőzhetetlen hadsereg példa nélküli nukleáris csapásainak áldozataivá válnak” –idézte a KCNA észak-koreai hírügynökség a szóvivőt. (MTI)