A mintegy ötven hölgyben a közös, hogy 2003-ban a 75-ök pereként elhíresült ítéletkor férjükre, apjukra vagy hozzátartozójukra súlyos, néhány esetben húsz évnél hosszabb büntetést róttak ki. A kubai hatóság a többségükben értelmiségieket hazaárulással, az Egyesült Államok „zsoldjában” elkövetett ellenforradalmi tevékenységgel vádolta.

Hét év telt el, és azóta a fehér hölgyek vasárnaponként a meneteikkel igyekeztek ébren tartani a figyelmet. Hiába próbáltam most telefonon elérni Laura Pollánt, akit a sajtóbeszámolók a hölgyek vezetőjeként említenek. Amint közöltem, hogy újságíró vagyok, a vonalban furcsa monoton zúgás kezdődött. Ez lehet persze véletlen is, mégis meglepő, hogy a tiltakozók menete egy héten át mindennap megismétlődhetett, hiszen a hölgyek alkotják az egyetlen olyan ellenzéki csoportot, amely nyíltan megmutatkozik az utcán. A külföldi riporterek jelenlétében aztán rendre túlerőbe kerülnek az ellentüntetők, akik szerint az utca nem az ellenforradalmároké, hanem Fidel Castróé.

Kubában nem volt a lakosság körében érzékelhető visszhangja annak sem, hogy a közelmúltban egy fogoly, Orlando Zapata a börtönben kezdett éhségsztrájkjába belehalt. Az is inkább csak a világsajtóban lett téma, hogy Zapata temetése óta átvette az éhségsztrájk stafétáját a pszichológus végzettségű ellenzéki újságíró, Guillermo Farinas. A hivatalos sajtó az utóbbi hetekben egyértelművé tette, hogy a rendszer nem hagyja magát zsarolni –azért sem, mert a hivatalos álláspont szerint nincs szó politikai foglyokról. A felelősség a következményekért a felbujtókat, így a külföldi sajtót, illetve a háttérben a Kuba elleni akciókat finanszírozó Egyesült Államokat terheli.

Havannában tüntetnek az ellenzéki nőszervezet tagjai