Dízelgenerátorral a sajtószabadságért
A 65 éves habarovszki újságíró bevallása szerint azonban a sok lábon álló vállalkozást részben kényszer szülte.
– Rájöttem, hogy csak akkor tudok független, a vezetést is bíráló lapot fenntartani, ha mindenben önálló vagyok. Ha a kiadó épülete bérlemény, akkor kipaterolhatnak, ha nincs saját nyomdagépünk, akkor a lapunk megakadhat a nyomdában. Ma már az épület a sajátunk, két nyomdagépünk van, amelyek fenntartásához franchise-ban több lapot nyomtatunk. De a térségbe szánt Kommerszant is itt készül, mi adjuk hozzá a regionális mellékletünket, a saját újságunk mellett – mondja Gluhov, aki az általa alapított, jelenleg 19 ezer példányszámban kiadott Habarovszkij Expressz előtt harminc éven át több moszkvai újság tudósítója volt a távol-keleti orosz régióban.
– A 90-es évek eufóriája elmúlt. Persze akkor is volt, hogy megtámadtak, vagy a nyomdát akarták felgyújtani, de a hatalom több kritikát tűrt – emlékszik vissza Gluhov az orosz sajtónak nagyobb mozgásteret jelentő éveire. Szerinte a hatalom ma már kifinomultabb eszközökkel operál. – Még dízelgenerátorom is van, ha „véletlenül” nem kapnánk áramot – utal az egyik „lapellenes” trükkre Gluhov. De nem maradnak el a látványosan elhúzódó adóhatósági ellenőrzések (lehetőleg számítógépek ideiglenes elkobzásával), a tűzvédelmi szabályok aprólékos ellenőrzése vagy a házkutatás és a bírósági per sem.
Ő maga három éve rágalmazásért egy év felfüggesztettet kapott, mint a lap főszerkesztője. – Megrendelt ügy volt, a bíróság a sajtótörvényt kifacsarva döntött. Mindez valóban megkeseríti az életemet – összegez Gluhov, akinek saját bevallása szerint a korábbi kormányzóval, a jelenleg elnöki megbízottként a Habarovszk központú Tengermelléki kerületben tevékenykedő Viktor Isajevvel különösen rossz a viszonya. A habarovszki polgármesterrel, Alekszandr Szokolovval azonban Gluhov szerint együtt lehet dolgozni, ebbe a kritika is belefér.
– Az a vicc az egészben, hogy miközben a kézi vezérelt, Isajevtől függő hatóságok folyamatosan igyekeznek ellehetetleníteni a munkánkat, addig a sajtószabadság hiányosságait feszegető külföldi delegációknak Isajev éppen velünk példálózik: lám, van kritikus sajtó – meséli Gluhov nevetve.
Szerinte az igazi veszélyforrás a hatalom, amely erősíti a lapot féltő szerkesztők öncenzúrázó reflexét. Ehhez képest a gazdasági válság nem fenyegeti komolyan a lapok létét. – Egy évre befagyasztottuk a fizetéseket. Miután a központi lapok szűkítették a regionális képviseleteiket, például a Rosszijszkaja Gazeta 42 fős szerkesztőségéből mára csak heten maradtak, még minőségi újságírókhoz is jutottam – utal a válság egyik előnyös következményére a vállalkozó.
Ám jó szakembert így is nehéz találni a régióban, és ez nem csak a sajtóra vonatkozik, állítja Gluhov. – Ez a terület mindig is periféria volt, távol Moszkvától. Itt még a szovjethatalom is csak évekkel később alakult meg – említ egy történelmi különbséget a lapkiadó. A Szovjetunió széthullása óta pedig folyamatos az elvándorlás, főleg az aktívabbak körében – mondja Gluhov, megjegyezve, hogy az elmúlt húsz évben hatodával, másfél millió fővel csökkent a lakosság száma a Kínával határos orosz Távol-Keleten. – Nehéz megmondani, hol tart a terület elkínaiasodása. Az idő nekik dolgozik, de főleg azért, mert szerintem Moszkvának semmiféle koncepciója nincs arra, hogy mit is kezdjen ezzel a térséggel – jelenti ki Gluhov. Úgy véli, a központi és a helyi vezetésnek nem a problémák megoldására van gondja, hanem csak arra, hogy ezekről minél kevesebb szó essék a sajtóban.
