Barbara a Hofburgba készül

Valószínűleg unalomba fulladt volna az osztrák elnökválasztási kampány, ha a szélsőjobboldalon nem jelenik meg Barbara Rosenkranz. A tízgyermekes asszony körül szinte forrnak az indulatok: ma estére például a Facebookon és egyéb közösségi portálokon hirdettek ellene fáklyás felvonulást a bécsi Hofburg elé.

A szociáldemokrata Heinz Fischer államfő újraválasztását józan számítások szerint semmi sem veszélyezteti Ausztriában. Egyetlen ellenféllel kell csak megküzdenie április 25-én: a Szabadságpárt színeiben induló, alsó-ausztriai regionális politikusnővel, Barbara Rosenkranzcal. Fischer 80 százalék fölötti eredményre számít, de ha Rosenkranz eléri a 20 százalékot, annak akár szimbolikus jelentősége is lehet.

Az 51 éves asszony jelölése ismét ráirányította a figyelmet arra, sikerült-e az osztrák társadalomnak szembenéznie a náci múlttal? A derék családanya egyik első nyilatkozatában amellett kampányolt, hogy az úgynevezett tilalmi törvény – amely a náci jelképek, illetve ideológia használatát, az antiszemitizmust, valamint a náci bűncselekmények tagadását szankcionálja – feleslegesen korlátozza az osztrákok szólásszabadságát. Nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre sem, hogy szerinte valóban voltak-e gázkamrák és népirtás.

De nemcsak a holokauszttagadáshoz közelálló nyilatkozatai váltanak ki felháborodást, hanem a családról és a nőkről vallott nézetei is. Könyvében például arról értekezik, hogy az Európai Unió és az osztrák kormány közösen azon mesterkedik, hogy összeolvassza a nemeket, és így arctalan, nem nélküli társadalmat építsen. Merthogy ez nemcsak a feministák, hanem a marxisták és a kapitalisták közös érdeke is – állítja. A férjéhez, a betiltott szélsőjobboldali NPD egykori tagjához, Horst Rosenkranzhoz képest mérsékelt nézeteket valló asszony 1993 óta tagja volt az alsó-ausztriai parlamentek, és pártja neki köszönheti, hogy a 2008-as tartományi választáson a harmadik helyre ugrott, lekörözve a zöldeket.

Nem csoda, ha Rosenkranz államfői jelölése ellen máris szabályos egységfront alakult: politikusok, értelmiségiek, civil szervezet és maga a katolikus egyház is élesen bírálta. Christoph Schönborn bécsi bíboros úgy nyilatkozott, hogy „ilyen személy nem jelölhető választáson”, a szociáldemokrata védelmi miniszter, Norbert Darabos pedig úgy vélekedett, hogy Rosenkranz az osztrák köztársaság antifasiszta alapjait kérdőjelezi meg. Az első nagyobb tüntetésre ma este kerül sor: kérdés persze, hogy hányan jönnek öszsze a Facebookon is meghirdetett fáklyás felvonulásra a Hofburg elé.

A kialakult helyzet a konzervatív osztrák Néppárt számára is egyre kínosabb: ők nem állítottak saját jelöltet, és arra biztatták szavazóikat, hogy voksoljanak érvénytelenül. Az FPÖ pedig nem is titkolja, hogy abban bízik: Rosenkranz akár a polgári szavazók számára is vonzó lehet...

Fischer- és Rosenkranz-plakátok Bécsben
Fischer- és Rosenkranz-plakátok Bécsben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.