Túl jól élnek a dél-afrikai politikusok

Évente kétmillió dollárba kerülnek a dél-afrikai adófizetőknek az elnök feleségei. A tavaly áprilisban beiktatott Jacob Zuma három oldalbordája tavaly épp kétszer annyi pénzt igényelt az államtól, mint amennyit egy évvel korábban, az előző elnök idején költött a „házastársi hivatal.”

A három feleség utazásait, mobiltelefonjait, titkárnőit és személyzetét fizeti az állam. A kormány teljesítményének figyelésével megbízott miniszter egy írásban beadott parlamenti interpellációra válaszolva hozta nyilvánosságra az említett összeget. Collins Chabane elmondta: a feleségek költségeit azért térítik meg, mert az állam minden segítséget meg kíván adni „first lady” minőségükben kifejtett tevékenységükhöz. Sizakele Zuma az élelmiszer-biztonsággal, Nompumelelo Zuma árvákkal, Thobeka Zuma pedig az egészségüggyel foglalkozik, hangsúlyozta a miniszter.

Helen Zille ellenzéki vezető szerint egy ekkora családot a politikusi fi zetésből el sem lehet tartani, így „a korrupció majdhogynem elkerülhetetlen”. A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus azonnal reagált, és „kulturális intoleranciával” vádolta a fehér politikusnőt, mivel úgy vélte, szavai a többnejűséget megengedő zulu tradíciók ellen szóltak. Az elnöki fi zetés és a „feleségkeret” azonban, úgy tűnik, valóban nem elegendő az életvitelük finanszírozásához. A Mail&Guardian dél-afrikai napilap újságírói kiderítették: a 68 éves Zuma és kiterjedt családja (feleségei, gyermekei, unokaöccsei) több mint százharminc vállalatban rendelkeznek vezető pozícióval. Ezek a cégek szorosan összefonódtak a dél-afrikai üzleti elittel, amely politikai előnyök érdekében „támogatja” az elnök családját.

A politikusok életvitelével kapcsolatos felháborodás oda vezetett, hogy Zwelinzima Vavi munkásvezető, az elnök régi szövetségese azt követeli: vizsgálják meg a magas rangú délafrikai politikusok életvitelét, ugyanis kiadásaik láthatóan nincsenek összhangban bevételeikkel. Az elnök szerint erre semmi szükség, hiszen múlt héten (közel egyéves késéssel) beadta vagyonnyilatkozatát.

Vavi követelésének azonban nem Zuma közeledő negyedik esküvője, és nem is a nemrég, házasságon kívül megszületett huszadik gyermeke volt közvetlen kiváltó oka. Az utolsó csepp az volt, hogy az ANC ifjúsági vezetőjét a minap ítélték el gyűlöletbeszédért. A 29 éves JuliusMa lema, Zuma egyik legfontosabb politikai bázisának vezetője hírhedt arról, hogy gyakran megsérti párttársait, a nőket és a dél-afrikai fehér kisebbséget is. Az is kiderült: saját választókörzetében egy hozzá köthető cég húszmillió dollár értékben nyert el megbízásokat infrastruktúrafejlesztésre. Sokan úgy vélik, most megtalálták a választ arra a kérdésre, hogy a szegény családból való fiatalembernek miből telik drága házra és kedvelt Gucci öltönyeire.

Thobeka Zuma az esküvőn, fején egy híres francia divatcég kalapjával
Thobeka Zuma az esküvőn, fején egy híres francia divatcég kalapjával
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.