Meleg magazinban pózol Mirek Topolánek

Már akkor felkapták a fejüket a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) hívei, amikor arról értesültek, hogy pártelnökük, Mirek Topolánek eleget tett a felkérésnek és hagyja magát fotóztatni a melegek havilapjában, a Lui magazinban. Igaz, csak testhez simuló mezben. Állítása szerint így is demonstrálni akarta, hogy senkivel szemben sincsenek előítéletei.

Vállalkozását mégis országos felhördülés követte. A prágai exkormányfő ugyanis a fotózás közben szellemeskedni akart. – Ha konfliktusos helyzetbe kerül a közlekedési tárca jelenlegi vezetője, akkor elkerüli az összetűzést, mert meleg. Jan Fischer miniszterelnök ennél is hamarabb elsompolyog, pedig ő nem meleg, viszont zsidó, s ilyen a jelleme – vélekedett. Aztán kiosztotta az egyházakat is, amelyek szerinte agymosást hajtanak végre, hülyítik a hívőket. – A vallásgyakorláshoz nem kellenek papok, elöljárók – fecsegett tovább. Azzal nem számolt, hogy a beszélgetést rejtett kamerával rögzítik, és néhány órával később nyilvánosságra hozzák. A megszeppent Topolánek nyílt levélben kért bocsánatot minden hívőtől és polgártól. A két kormánytagnak SMS-ben bizonygatta, hogy ő az egészet csak viccnek szánta, a gaz újságírók azonban átverték.

Jan Fischer igyekezett viszszafogni magát. – Diplomáciai nyelven szólva az exkormányfő megnyilvánulása sértő, ostoba és elfogadhatatlan. Feloldozást nem adhatok, mindenesetre ezentúl csak a legszükségesebb esetben vagyok hajlandó vele munkakapcsolatba lépni –közölte.

A cseh lapok emlékeztetnek arra, hogy nem először sülylyedt ilyen „szellemi alvilágba” a pártelnök. Nem is olyan régen nyilvános gyűlésen egy rakás „shitnek” nevezte az uniós alkotmányt, majd pedig élő adásban küldte el a Príma kereskedelmi tévé riporterét meleg égtájakra. Fischer kabinetjéről úgy vélekedett, hogy „zsidó-bolsevik holdudvar hajbókol körülötte“. Évekkel ezelőtt pedig azt fejtegette, hogy Václav Klausnak fasisztoid arca van, amellyel elrettenti a polgárokat, ezért nem lehet államfő. Az ODS vezetői egy ideig vaskos vidéki humornak igyekeztek beállítani ezeket a bemondásait. Most azonban választások következnek, s ezek a megnyilvánulások a többségében ugyan ateista, viszont a jóval szellemesebb humort kedvelő cseh polgárok körében is jelentős szavazatveszteséget okozhatnak. Nyilván ettől tartva szólította fel Topoláneket azonnali lemondásra Premysl Sobotka, a cseh szenátus elnöke, a polgári demokraták egyik legtekintélyesebb tagja. Ami már nem tréfa. Természetesen a cseh szocdemek (CSSD) is azonnali távozását követelik.

Lubomír Kopecek politológus, a brnói Masaryk Egyetem tanszékvezető tanára szerint ez a történet jól jellemzi, hogy hova süllyedt a cseh politikai kultúra. – A politikusok úgyszólván mindenre képesek a siker érdekében. Rasszista színezetű célzásoktól sem riadnak vissza. Ezért minden idők leggátlástalanabb kampánya zúdul ránk. A falragaszokon a két legerősebb párt, az ODS és a CSSD egymást vádolja lopással, korrupcióval. Özönlenek a legelképesztőbb ígéretek is, csak a két nagy párt választási programjáról nem tudunk szinte semmit – nyilatkozta lapunknak. Majd hozzátette: ha ez így folytatódik, akkor nagy politikai öngólt lőnek. Alighanem a nemrég alakult új, jobbközép pártok lesznek a nevető harmadikok. – Mert egyre több választópolgár a szűnni nem akaró sárdobálás helyett végre új arcokat és tisztuló közéletet sürget – mutatott rá.

Mirek Topolanek
Czech Prime Minister Mirek Topolanek after Vaclav Klaus was re-elected as country's President at the Spanish Hall in Prague Castle February 15, 2008. The Czech parliament re-elected right-winger Klaus as the central European country's president for a second five-year term on Friday, the CTK news agency reported. REUTERS/Petr Josek (CZECH REPUBLIC)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.