'Véráldozat' a vörösöktől

Jelképes véráldozatra készülnek a Bangkokban tüntető vörös ingesek, hogy kikényszerítsék a thai kormány lemondását. A békésnek indult demonstráció könnyen erőszakba csaphat át, miként két éve, amikor az ellentábor, a sárga ingesek foglalták el a főváros repülőtereit, megbénítva a turizmust.

Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök hétfőn visszautasította a harmadik napja Bangkokban tüntető vörös ingesek követelését, hogy a kormánya mondjon le és írjanak ki választásokat. Az eredetileg egymilliósra hirdetett demonstráción legfeljebb százezren vettek részt. A thai főváros egyes körzeteit megbénító tüntetés – amelyre a 2006-ban katonai hatalomátvétellel megdöntött Thakszin Shinavatra volt kormányfő hívei, a vörös ingesek, főleg az ország vidéki körzeteiből érkeztek teherautókon, buszokon és motorkerékpáron – egyelőre inkább happening hangulatú, békés. Abhiszit mintegy ötvenezer rendőrt és katonát mozgósított, ám eddig nem került sor összecsapásra az egyenruhások és a tüntetők között.

A vörös ingesek ultimátumukban először hétfő délig adtak időt a kormány lemondására. Indoklásuk szerint Abhiszit kabinetje törvényellenes, mert a katonai kormányzást követő választásokon a száműzetésbe kényszerült Thakszin utódpártja győzött. Ám a fővárosi elit irányításával a sárga ingesek demonstrációikkal 2008-ban hónapokon át megbénították a kormány működését, majd Bangkok két repülőterét is elfoglalták. A válsághelyzetben parlamenti alkukkal – tehát a vörös ingesek szerint nem a nép akaratából – alakíthatott Abhiszit kormányt.

Thakszin vasárnap százűzetéséből küldött videoüzenetben szólította fel a vörös ingeseket a békés demonstráció folytatására mindaddig, amíg a bangkoki „elitet” kiszolgáló Abhiszit-kormány nem ír ki választásokat. A thai bíróság korábban két év börtönre ítélte a multimilliomos Thakszint hatalommal való visszaélés miatt, majd a közelmúltban a befagyasztott számláinak kétharmadát elkobozták. A vörös ingesek tegnap a 11. gyalogsági hadosztály központjához vonultak, ahol átmenetileg az Abhiszit-kormány is berendezkedett a válság kezelésére. Délben aknatámadás érte a főhadiszállást, két katona megsebesült. Utóbb a rendőrség bejelentette, hogy elfogták a merénylet gyanúsítottját, ám részleteket nem közöltek. A feltételezések szerint provokációról volt szó. A tüntetők később elvonultak a főhadiszállás elől, ám egy újabb tömeggyűlésen a tiltakozásnak egy meglepő módját jelentették be. A Diktatúra elleni Egyesült Front a Demokráciáért vezetője, Natthawut Szaikua közölte, hogy mától önkéntes véradással a kormány székhelye bejáratánál több ezer liter vért öntenek ki – jelezve, hogy a miniszterek a nép vérében gázolnak –, ha újabb határidőig, helyi idő szerint ma délután 6-óráig Abhiszit nem mond le. A Vöröskereszt helyi képviselői kockázatosnak és veszélyesnek ítélték a tömeges véradás ötletét.

Thai rohamrendőrök gyakorlaton Bangkokban. Vérben is fürdőztetik őket
Thai riot soldiers holding army shields take part in a practice at the Government House in Bangkok March 16, 2010. Tens of thousands of protesters pressed ahead with a mass rally in Bangkok on Tuesday, some expressing frustration that four days of peaceful protests had failed to force Thailand's premier to call elections. Early on Tuesday, leaders of the "red shirts" were collecting a vial of blood from each supporter which they intend to spill outside Abhisit's office in what they are calling a symbolic shedding of blood for democracy. REUTERS/Chaiwat Subprasom (THAILAND - Tags: POLITICS CIVIL UNREST IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.