'Csak a magas olajár téríthet észhez'
– Az embereket csak a tartósan magas árakkal való nyomásgyakorlással lehet jobb belátásra, így takarékoskodásra bírni – mondja az elemző és publicista, aki jól ismeri a kőolajexportáló országok bécsi székhelyű szervezetét, az OPEC-et is.
Az Osztrák Kulturális Fórum szervezésében a minap Budapesten előadást tartó Kneissl hibás gondolkodásnak nevezte, hogy a magas világpiaci kőolaj-, s a szintén égbe szökő üzemanyagárakért a nyugati világ az OPEC-et tartja felelősnek. – Nézze, nem vagyok az OPEC ügyvédje, ők is sok mindenben hibásak. Dőreség azonban azt hinni, hogy a „csapok megnyitása” egy csapásra minden problémát megoldana. A világpiaci árakat elsősorban a határidős ügyletekkel folytatott spekulációk befolyásolják. Ráadásul a bankok, illetve Kína a náluk felgyűlt készpénzhegyeket biztos helyre akarják befektetni, ezért a nyersanyagokba invesztálnak. A gyenge dollár, valamint az euró elleni pénzpiaci spekulációk szintén nyomják az árakat – fejtegette lapunknak nyilatkozva a St. Louis-i Webster Egyetem bécsi tagozatán és a bejrúti Saint Joseph Egyetemen tanító, arabul is jól beszélő volt osztrák diplomata.
Kneissl szerint a globális gazdasági válságon még nem jutott túl a világ. A fejlett nyugati gazdaságokban, de a feltörekvő országokban is keresletcsökkenéssel kell számolni. Ez nemcsak a termelőket, például az OPEC tagjait, hanem a befektetőket is alaposan elbizonytalanítja. Sőt kihatással van az olyan megaberuházásokra, mint a Nabucco vagy a Déli áramlat gázvezeték. A csővezeték építési költségei – az acél és a vörösréz árának megugrása miatt – megduplázódtak, miközben nem tudni, hogy honnan lesz pénz a transznacionális projektekre. Továbbra is homály fedi, milyen mezőkről kerül majd a Nabuccóba földgáz. Törökország – az ottani robbanásveszélyes belpolitikai helyzet fényében – nem tűnik Ukrajnánál biztosabb alternatív szállítási útvonalnak.
Az osztrák szakértő szerint a két-három liternyi benzint vagy dízelolajat fogyasztó, vagy alternatív energiával hajtott autók elterjedése sem szabadítaná meg az emberiséget a fosszilis energiáktól való függéstől. Ez utóbbiakra a gyógyszer-, és vegyiparnak a jövőben is szüksége lesz. Az állami büdzsék is foggal-körömmel ragaszkodnak a foszszilis energiahordozókhoz, hiszen óriási bevételt jelent az ásványolajadó. A környezetbarát zöldenergia-forrásokra átállni nem kis politikai és gazdasági kockázattal jár, ezt a hosszú távú felelősséget egyelőre senki sem meri felvállalni. A közös európai energiapolitikát pedig alapvetően kivitelezhetetlenné teszik a különböző nemzeti mentalitások – elég arra gondolni, hogy országonként hogyan változik az atomenergia vagy a vízerőművek megítélése.
