Mitchell ingázni kezd, Izrael bővíti a telepeket

A Beitar Illit telep több mint száztíz lakásos bővítéséről a döntést néhány órával Joe Biden amerikai alelnök Izraelbe érkezése előtt jelentették be, akinek személyében a legmagasabb rangú amerikai vendég tesz látogatást Barack Obama tavaly januári beiktatása óta. Ráadásul George Mitchell, az amerikai elnök különmegbízottja is éppen a térségben tárgyal, tegnap találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, majd Mahmud Abbasz palesztin elnökkel is, hogy elősegítse a Washington által szorgalmazott békefolyamat újraindítását.

Mitchell sikerrel járt: Izrael és a palesztinok megegyeztek arról, hogy közvetett béketárgyalásokat kezdenek. A Fehér Ház nyilatkozata szerint Mitchell elégedettségét fejezte ki, hogy a felek elfogadták tárgyalási javaslatát. A közvetítő a következő hetekben Izrael és a palesztin területek között fog ingázni. A diplomata reményét fejezte ki, hogy a közeledés a lehető leghamarabb közvetlen tárgyalásokhoz fog vezetni.

Az Arab Liga a múlt héten adott zöld utat a felek közti közvetett tárgyalások amerikai kezdeményezésére. A palesztin vezetés (PFSZ) pedig vasárnap jelentette be egyetértését azzal a kiegészítéssel, hogy a négy hónapra tervezett közvetett tárgyalásokból csak akkor lehet szó közvetlenekről, ha Izrael addig teljesen befagyasztja a lakásépítést a megszállt területeken. Ezzel – a hírmagyarázók szerint – a PFSZ feladta azt a követelését, hogy Izrael még a tárgyalások megkezdése előtt állítson le minden ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi építkezést. A Gázában a hatalmat gyakorló Hamasz szerint viszont Abbasznak nincs felhatalmazása ilyen alkudozásra a palesztin nép részéről.

Szaeb Erekat palesztin főtárgyaló tegnap azzal vádolta Izraelt, hogy a telep építésével megpróbálja aláásni a Mitchell által előkészített tárgyalásokat, még mielőtt azok megkezdődnének. Az AP jelentése szerint a palesztin tárgyalóküldöttség átadta Mitchellnek az általuk elképzelt békemegállapodás vázlatát: a Gázában és Ciszjordániában létesülő palesztin állam tervét, kisebb határkiigazításokkal.

A védelmi minisztérium a telep bővítését „kivételnek” minősítette az építkezések általános lelassítása óta, amit Beitar Illit infrastruktúrájának biztonságával indokolt. Izrael még novemberben engedett az amerikai nyomásnak, megígérve, hogy az építkezéseket Ciszjordániában a már megkezdett mintegy 3000 lakásra korlátozza. Kelet-Jeruzsálemre azonban nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni.

Palesztin építőmunkások a Beitar Illit telepen
Palesztin építőmunkások a Beitar Illit telepen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.