Magyarok is részt vesznek a baghlani harcokban

A Baghlanban tartózkodó afgán zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy használják ki a lehetőséget és „takarítsák ki”, amit lehet – mondta lapunknak Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén összetűzések törtek ki az észak-afganisztáni tartományban a tálibok és a velük eddig kvázi szövetséges Gulbuddin Hekmatjar hadúr harcosai között.

A harcokban egyik forrás szerint 50-en, mások szerint 80-an haltak meg, köztük civilek is. Baghlanban szolgál a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) - melynek munkáját nem érintik a harcok -, és az afgán hadsereg kiképzésével megbízott magyar és amerikai katonákból álló, mintegy ötven fős hadműveleti tanácsadó és összekötő csapat (OMLT). - Az OMLT, tehát magyar katonák is részt vesznek a műveletben az afgán zászlóalj mellett - mondta a szóvivő, aki komoly lehetőségként írta le a helyzetet, de bővebbet a hadművelet végéig a magyar katonák biztonsága érdekében nem árult el.

A helyi rendőrfőnök a hétvégén azt közölte hírügynökségekkel, hogy Hekmatjar Hizb-i-Iszlami nevű milíciájának harcosai tucatjával állnak át a kormányzati erők oldalára. A 11, átállt hizb-i-iszlamis parancsnok egyike, Nurullak az AP szerint tegnap egy baghlani sajtótájékoztatón azt mondta: „Ha a kormány megvéd minket és támogat minket, akkor végzünk a tálibokkal Baghlanban”.

A baghlani kormányzó, Mohammed Akbar Barakzai szerint a tálibok az északi, szomszédos Kunduz tartományból mentek át Baghlanba, hogy kiterjesszék területüket, és elvegyék a Hizb-i-Iszlami kedvét attól, hogy béketárgyalásokat kezdjen a kormánnyal. Az AP szerint Hekmatjar fia, a Hizb-i-Iszlami képviseletében a múlt hónapban részt vett a Maldív-szigeteken egy háromnapos tanácskozáson, ahol a kormánnyal folytatandó béketárgyalások megindítása volt a téma. Hekmatjar többször váltott szövetségest az elmúlt évtizedekben. A tálibok feltehetően azért is támadtak, mert el akarták kerülni, hogy bizonytalannak és gyengének tűnjenek, miután nemrég elfogták a kunduzi és baghlani tálib „árnyékkormányzót”.

Magyarok Afganisztánban: a PRT-t nem, az OMLT-t érintik a baghlani harcok
Magyarok Afganisztánban: a PRT-t nem, az OMLT-t érintik a baghlani harcok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.