A fiatal anyák előtt álló nagy kihívás, hogy Nagy-Britanniában még a nyolcvanas évek közepén is kevesebb államilag finanszírozott gyermekgondozási intézmény állt rendelkezésre, mint az EU-tagállamok többségében. Ráadásul csak az elmúlt pár évben vált világossá, mennyire fontos a kisgyermekek intellektuális és szociális fejlődése szempontjából a magas színvonalú közösségi tevékenység.

Bár a munkáspárti kormány fontmilliárdokat költött ingyenes részidős (napi 2,5 órás) óvodai foglalkozások megszervezésére, ez nem oldja meg a teljes munkaidőbe visszatérni kívánó anyák problémáját. A brit kicsinyek már négyéves korukban megkezdik az iskolának nevezett előkészítőt, de addig meglehetősen magas és az infláció mértékénél jóval gyorsabban emelkedő a gondozás ára. Az átlagkereset közelében mozgó anyák számára – különösen a nagy távolságok és a drága tömegközlekedés mellett – kevéssé éri meg, hogy dolgozzanak. Különösen annak fényében, hogy az elvi szabályozás ellenére átlagosan 22,6 százalékkal alacsonyabb az óránkénti fizetésük, mint a férfiaké, és évente háromezren vesztik el az állásukat pusztán azért, mert terhesek.

A mérvadó FTSE 100 tőzsdei indexhez tartozó vállalatok igazgatói közül csak 12 százalék a szebbik nem képviselője, de erős kisebbségben vannak a parlamentben és a jogi szakmában is. A hitelválság óta még csökkent is a pénzügyi intézmények igazgatóságában helyet kapó nők száma.

A brit lányokat-asszonyokat legalább az vigasztalhatja, hogy – oly sok más nemzet hímnemű polgáraival ellentétben – a szigetország férfi ai nem macsók. Éppen ellenkezőleg, gyakorta azt a benyomást keltik, mintha fabatkát sem érnének, elesettnek, elveszettnek tűnnek. S ha már klisékről esik szó, a brit férfiak általában nem lélegzetelállító megjelenésükről vagy öltözködésükről híresek: vagy hízásra, sörhasra hajlamosak, vagy szinte betegesen szikárak, arcszínük sápadt vagy rákvörösre sült. Jellemzően vagy sokat isznak, vagy könnyen berúgnak. Legvonzóbb tulajdonságuk a humor és az önirónia.