A felvetésnek aktualitást ad, hogy –mint arról a The New York Times beszámolt – a washingtoni adminisztráció éppen átalakítja nukleáris stratégiáját, és már folynak a tapogatódzó tárgyalások az európaiakkal a pusztán védelmi szempontból idejétmúltnak tekintett arzenál kivonásáról. Mint ismert, Barack Obama amerikai elnök tavalyi, prágai beszédében kiállt az atomfegyvermentes világ mellett.

Ez persze nem jelenti az elrettentés politikájának feladását, a csapásmérés lehetőségének kizárását a világ vezető atomhatalma részéről, viszont a fegyverzet több ezres, állandó csökkentéséről lenne szó. Áprilisban Washingtonban „atomcsúcsot” tartanak, májusban esedékes a globális atomsorompó-egyezmény felülvizsgálati konferenciája, s a Fehér Ház megpróbálja elérni az átfogó atomcsendegyezmény kongresszusi ratifikálását is.

A taktikai nukleáris fegyverek ennek az egész kérdéskörnek egy kisebb, de Nyugat-Európát és Oroszországot annál jobban izgató szeletét jelentik. A hidegháború után ezek döntő többségét kivonták. Kevesebb mint fél ezer B–61-es repülőgép-fedélzeti amerikai bomba maradt Európában, és ezeknek is csak a fele esik a NATO – az elrettentést szolgáló – ún. nukleáris megosztási politikájának hatálya alá.

Védelmi jelentőségük annyira nincsen arányban az általuk keltett politikai „zajjal”, hogy Guido Westerwelle német alkancellár-külügyminiszter liberális pártja külpolitikai kulcskérdéssé tette a németországi kivonást, holott alig tucatnyi, Tornado gépekre szerelhető bombáról van szó. Nyugati szempontból a fő kérdés: mit lehet kicsikarni a mintegy kétezer ilyen taktikai fegyverrel rendelkező Moszkvából. – Katonai értékük már nincs, ezt a NATO tíz éve kimondta. De kivonjáke most ezeket vagy tárgyalnak az oroszokkal, hogy ők is csökkentsenek? – veti fel Daniel Hamilton, a washingtoni John Hopkins Egyetem professzora.