Viva Zapata!
A kubai rendszert kínos helyzetbe hozta, miközben a külvilágban felértékelte az ellenzékiséget nyíltan vállalók viszonylag kisszámú csoportját egy éhségsztrájkot folytató fogoly halála. A hivatalos kubai média, sőt maga Fidel Castro is úgy érezte, reagálni kell a nemzetközi sajtókampányra, amely az ismeretlen Orlando Zapata Tamayo elhunytát övezte. A nyilvánosság elől visszavonult Fidel – egy héttel a halálesetet követő írásában – Lula da Silva brazil elnököt vette védelmébe, akit több kommentátor elmarasztalt, hogy havannai látogatásán nem emelt szót az ügyben. Fidel szerint Lula pontosan tudja, hogy Kubában „sohasem adtak parancsot ellenfél meggyilkolására”. A brazil államfőt kísérő riporterek írták meg, hogy a múlt héten a Havannában Lulát fogadó Raúl Castro elnök sajnálkozásának adott hangot az eset kapcsán. Fidel öccse azonban sietett leszögezni: Kubában nem kínoznak foglyokat, „ilyesmi a guantánamói (amerikai) bázison történik”.
A kubai központi pártlap, a Granma ötnapi hallgatás után a Kinek az érdeke? címmel foglalkozott Zapata Tamayo halálával, arra a következtetésre jutva, hogy az eset „a Washington zsoldjában tevékenykedő ellenforradalmároknak volt hasznos, mert produkálhattak egy mártírt”. Vagyis a rendszer ellenségei is felelősek a haláláért. A kubai televízióbanmegszólaltatott orvosok azt nyilatkozták: megpróbálták lebeszélni Zapata Tamayót az éhségsztrájk folytatásáról. Mesterséges táplálásakor a legkorszerűbb termékekkel, illetve gyógyszerekkel próbálták életét megmenteni.
A negyvenkét éves kőműves tavaly december elején kezdett éhségsztrájkba szülővárosa, Banes börtönében, s miután felhozták Havannába, ott halt meg kórházban február 23-án. Akik közelről ismerték, csendes, ám rebellis személynek tartották. A kilencvenes évektől többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal köztörvényes bűntettek miatt, így egy ízben cukornádvágó késsel támadt valakire. 2003 tavaszán, amikor a kubai hatóságok begyűjtötték a döntően értelmiségiekből álló másként gondolkodókat, éppen az ellenzéki Marta Beatriz Roque lakásában tartózkodott, így őt is elvitték. Ám Zapatát nem fogták perbe a 75-ök tárgyalásán. (A 75-ök közül sokan húszévi vagy hosszabb börtönt kaptak az „Egyesült Államok zsoldjában elkövetett hazaárulásért, ellenforradalmi tevékenységért”. Később húsz elítéltet – részben külföldi kérésre és egészségügyi okokra hivatkozva – szabadlábra helyeztek. Zapata Tamayót 2003-ban külön tárgyaláson köztörvényesként három évre ítélték, ám börtönbeli lázadásaiért büntetése menet közben 34 évre (!) növekedett.
A kőműves holttestét szülőhelyére, aHavannától több száz kilométerre lévő Banesre szállították, de a hatóságok megakadályozták, hogy a temetést az ellenzékiek demonstrációvá változtassák. Állítólag mintegy 150 személyt őrizetbe is vettek. Az El País spanyol lap szerint többen éhségsztrájkot kezdtek, noha az ellenzék hangadói próbálják lebeszélni őket.
Az eset nem könnyíti meg az EU soros elnöki tisztét betöltő spanyol kormány törekvését, hogy javítsa a kapcsolatokat az unió és Kuba között. Néhány tagállam a politikai foglyok szabadon bocsátásához köti a viszony normalizálását.
A Kubai Olimpiai Bizottság hivatalosan bejelentette, hogy nem vesz részt a Puerto Ricóban júliusban kezdődő XXI. Közép-amerikai és Karibi Sportjátékokon. A döntést azzal indokolták, hogy a kubai delegáció hátrányt szenved más országokkal szemben. Puerto Ricóban – mint az Egyesült Államok önként társult államában – az amerikai törvények vannak érvényben. Az USA Kuba ellen embargót alkalmaz, a szigetországot a terrorizmust támogató államok közé sorolja. Ezért a kubai állami légitársaság nem szállhat le Puerto Ricón, s a vízumeljárás is sokkal bonyolultabb.
